Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)
Portrék – Lágy fényben - KISS JÓZSEF: A Gellértalja. A bacchanal
talanul, sans gêne. Megszokta, föl nem venni az embereket. De ki veszi fel itt? Ki gondol itt velők? [... ] Honnan veszi magát ez a sok, sok nyomorúság? Talán egy egész ország küldi ide áldozatait, vagy úgy tenyész és nő itt magától, mint nyirkos helyen a mérges pöffeteg? Legnagyobbrészt kiélt, elfonnyadt arcok, bamba kifejezéssel. Mosolyuk elrémít és nem tudod, miért. Ez ajkakon a mosoly közel, igen közel rokonságban áll azzal a mosollyal, mely a tébolyodon arcán oly rémületes. Itt-ott szilaj kacagás üti meg füleidet és ez a kacaj oly örömte- len, oly tompa, oly sivár, oly hazug! Boldogtalan teremtések! A legtöbbnél a Gellértalja utolsó stádium. Amíg ide kerültek, keresztülmentek mindenen, a mi testet, lelket megöl. Kezdték a jóllét és fényűzés ölén, végzik az árok partján. Ami a két határ közt fekszik, az folytonos esés, folytonos süllyedés. Lejjebb már nem mehet. Mikor a városkapitány éji razziákat szokott tartani, mikor fölkeresik, föl- bizgatják a bűnt, nyomort saját fészkében, a Gellértaljáról viszik el a legtöbb confusus embert, kik még azt sem tudják, hogy miből élnek és micsoda jognál fogva élnek, a legtöbb nőt, kik elég vakmerők különös szabadalom nélkül űzni a gyalázatot. Mert ahhoz is szabadalom kell, épp úgy mint a tisztes foglalkozásoknál, mint az ügyvédkedéshez, mint az orvosláshoz. [...] Van például a Kétszerecsen utcának egy piszkossága folytán bizonyos hírhedtsége jutott háza, a 21. számú Lakatos-féle ház, mely mikrokosmos gyanánt magában foglalja mindazon elemeket, melyek e negyedben feltalálhatok. E ház előtt a csoportosulások annyira napirenden vannak, hogy egy külön békebíróság el nem intézné egy hétig azt a tenger port, mely itt egy délután az érdekek súrlódásából támad. [...] Odább is kis sárga ház ablakában egy himlőhelyes, ékesebb leányzó kártyavetéssel űzi le a lomha órák unalmát. Saját magának mond jó szerencsét oly elfogulatlanul, mintha másnak rakná. Nagyon kíváncsi természetű egy leány. Mindig csak a jövőt szeretné tudni: jelene nincs, múltja nincs, jövője mindenkinek van! [...] De csitt! Megszólal a zongora. Zongora mellett egy vak fiú ül, alig húsz éves. Foltos arca megmondja, hogy micsoda betegség oltotta ki szemevilágát. [...] Késő éjfélutánig veri a billentyűket, de legkavargóbb, legszilajabb rythmusa sem bírja tulhangzani a 556
