Regényes mindennapok - Budapesti Negyed 69. (2010. ősz)

CSÁSZTVAY TÜNDE: Sietős lesifotók

A hétköznapok világát is átfutó nemiség, a szerelmét nyíltan pénzért áruló és adó nő mint a nagyváros tipikus és látható (sőt érzékelhető) szereplője, a kétértelműségekkel feltöltődött mindennapi helyzetek a modern nagyvárosi miliő elfogadott, sőt szinte már elvárt elemévé lettek. Az új század eljövetelekor valahogy úgy állt tehát a helyzet, hogy minden „arról” vagy „arról” is szólt - mint ahogy a vicc megfogalmazta:- „Hallatlan, milyen erkölcstelen város ez a Párisi- Paris? Budapesthez képest, higgye el, valóságos kolostor.- Kolostor?- Igen. Például a Lipót- és a Terézváros a legnyilvánosabban erkölcstelen- kednek.- Miért?- Hát, éjjel-nappal egymás mellett fekszenek.”35

Sokan, egyre többen jöttek tehát Budapestre munkát és boldogságot keresni. Az 1869-ben még 280 ezer fő körüli fővárosi lakosság két évtized múlva már 506 ezerre, 1900-ra 733 ezerre duzzadt. A város hírét, vonzását - pláne távolabbról nézve - még növelte, hogy a századvég-századelő Budapestjét mind többen és a korabeli média is mulatóvárosnak kezdte hívni és frivolságával kezdte reklámozni, ahol a könnyűvérű nők éhes szeme már a pályaudvar tőszomszédságában méregetni kezdte a vonatlépcsőről lelépőket. Az építőit és működtetőit váró város hívogatóan csábította ide új lakóit. Vonzó és szórakoztatóipari kínálatát mindinkább turisztikai látványosságként emlegették, kínálták - és választották is egyre többen. A főváros millenniumi ünnepségei, építményei, rövid idő alatt kihagyhatatlannak érzett látogatói célponttá váló szórakoztató centrumai, mint például az Os- Budavára, hirtelen felépült és egyre sokasodó szórakozó negyedeinek kapui ki tárulkozva várták a nagyközönséget, aki tódult is ide - köztük egyre több nő is felkereste ezeket a mulatóhelyeket. A színház mellett a szórakoztatóipar is mindinkább nagyüzemmé vált, s a vendéglátóipar - a női látogatók tömege mellett - a munkavállaló lányok százait szippantotta be és kezdte alkalmazni. Az orfeumi, a lokál- és kávéházi világban egyre több dolgozó nő jelent meg - volt, aki a munkáját, volt, aki a művészetét, és volt, aki még a testét is felkínálta itt.

Mikszáth Kálmán, az országos hírnévről akkoriban még csak álmodozó publicista ugyan itt egy bécsi „idegcsiklandozó” kalandjáról mesél, de a korabeli híradásokat ismerve nem sok kétségünk lehet, hogy az 1870-es évektől a magyar főváros mulatóiparának kínálata is gyorsan felzárkózott a birodalmi főváros szabta normákhoz: „A nőkről írok, de nem nőknek. [...]

35 Fidibusz, 1906. január 13. 2. sz. 9.

32