Regényes mindennapok - Budapesti Negyed 69. (2010. ősz)
CSÁSZTVAY TÜNDE: Sietős lesifotók
cselédnek álltak (száz fővárosi női lakosra kb. 70 cseléd jutott) - hacsak már a vonatról leszállva nem kerültek nyomban az úgynevezett szerzőnők markába, akik legtöbbször valamely bordélyosnak vagy kéjnőtartónak szállították őket. Az átmenetileg vagy véglegesen itt megtelepedő, munka- és pénzkereső fiatal nők előtt az 1. világháború kitöréséig általában - összegezve - négy út állt nyitva: cselédnek szerződtek el vagy a kereskedelemben, illetve a vendéglátó- és a szórakoztatóiparban találtak munkát vagy gyári munkát kényszerültek vállalni, vagy a testüket bocsátották áruba. A vidéki nőtársadalom számára a prostitúciós tevékenység egy-két évtized alatt mindinkább a kereseti lehetőség, a munkavállalás egyik formájának kezdett számítani. Nehéz ma átérezni, hogy a vidékről a századvég-századelő Budapestjére érkezők első élménye milyen is lehetett. De szerencsére Mikszáth Kálmán, aki - bár kevesebbet beszélünk róla, Budapest nagyvárossá fejlődésének krónikása is - segít ebben. Az 1898-ban megjelent Új Zrínyiász című regényében így ír a múltból és a vidékről érkezők első Budapest-élményéről: „Hanem jó szerencse, már éppen füttyentett a gőzgép, s Kelenföldről a Gellért felé rohant a vonat.- Budapesten vagyunk - mondák a fővárosiak. Az ablakhoz rohantak a Zrínyi emberei, maga a vezér is fölugrott. A bámulat fölszisszenése hallatszott száz ajkon az elterülő fönséges panoráma láttára. Ott feküdt lábaiknál Magyarország tündéri fővárosa, szem nem látott ilyet, fül nem hallott ilyenről - a képzelet sem hozhatta hát elé. A középütt mintha egy címerpajzsot választana ketté egy széles ezüstpántlika: a Duna, fellobogózott hajóival, tarka bárkáival, azzal a szépséges szemölccsel: a Margitszigettel - mintha zöldselyem hímzés volna az ezüstszalagon. Kétfelől a gyönyörű paloták nézik magukat a Duna tükrében, és messze- messze, amerre csak szem lát, mindenütt tornyok, kupolák és kastélyok. Uramisten, hány király lakik itt? Elvezet volt nézni azt a nagy elbámulást, azt a kábító hatást. Az Buda! Ez itt Pest! Jézus Mária, ki építette ezt mind?”32 A városba érkezőket még évtizedekig ámulásra és nehezen szavakba foglalható csodálatra késztette a modern és pulzálóan fejlődő város szépsége és gazdagsága. A megérkezőt viszont már egy új állandó szereplő is fogadja, nyomban, már a megérkezés pillanatában. A Nő. Ahogy például Kassák Lajos emlékezett önéletrajzi regényfolyamában, az Egy ember életében'. „... Sok mindent hallottam már Pestről. Négy óra hosszat tartott az utazás és ez 32 Mikszáth Kálmán: Új Zrínyiász. MKÖM 10. köt. Budapest, 1957. 80-81. 30
