Regényes mindennapok - Budapesti Negyed 69. (2010. ősz)

Rekeszzár - Éjjel 1 óra után! A kávésok és a belügyminiszter

utasításokat ad a leányoknak, így nem szabad elfogadniuk a kínált italt, a vendégekkel a kasszából nem szabad diskurálniuk. (Éjjeli Mulatók Tulajdonosainak Havi Értesítője, 1912. május 1. 5. sz.) Éjjel 1 óra után! A kávésok és a belügyminiszter Budapestnek, a világvárosnak éjjeli ragyogásában sötét folt esett a kávé­házak üzemének azzal a korlátozásával, hogy éjjel egy órán túl nem szol­gálhattak meleg étellel a publikumnak. Zokon vették ezt az intézkedést a kávésok, de még jobban elkeseredett miatta a közönség, amely rá van utalva a világvárosi berendezkedés révén, hogy éjjel is kapjon meleg ételt. Az Abbázia-kávéház tulajdonosa12 régi jogának korlátozása alkalmából fel­lebbezésben kérte a belügyminisztériumot, hogy a főkapitány útján adják meg számára az engedelmet egy órán túl is meleg étel kiszolgálására. A bel­ügyminisztérium véleményt kért a dologban a kereskedelmi és iparkama­rától, amely teljes ülésében azt javasolta, hogy a belügyminiszter adjon he­lyet a fellebbezésnek, s utasítsa a főkapitányt, hogy a folyamodóhoz hasonló viszonyok közt levő kávéházi vendéglők kérését a jövőben is teljesítse. A kamarának ez az okos és szükséges állásfoglalása megelégedést keltett a nagykávésok körében, akik úgy fogják föl a dolgot, hogy a döntés egyenesen Budapest világvárosi fejlődését szolgálja. (A Nap, 1913. június 21.) 12 Azaz Steuer Jónás Gyula (1841-1913). Kortársa, Balla Vilmos azt írta róla: „Steuer Gyuláról mondották a céhbeliek, hogy születésekor szinte magával hozta kávésipari engedélyét.” Vállalkozásai óriási hasznot hoztak; a 209. volt az ország adófizetőinek rangsorában. Halála után a kávéház vezetését 12 gyereke közül Marcel és Lóránd kapta meg, 262

Next

/
Thumbnails
Contents