Regényes mindennapok - Budapesti Negyed 69. (2010. ősz)

CSÁSZTVAY TÜNDE: Sietős lesifotók

helyszínein és társadalmi térségeiben születtek. Volt köztük, amely akkoriban a széles nyilvánosság elé került (mint például az újságcikkek, az élclapi karikatúrák, a megjelent szépirodalmi alkotások stb.), voltak, amelyek csak a nyilvánosság valamely szűkebb körének voltak elérhetőek (mint például a megrendelhető erotikus fotók vagy egyes szakirodalmi szakcikkek), és voltak olyanok is, amelyek a nyilvánosság elől teljesen elzártnak minősültek (például a hivatalos rendőri és bűnügyi iratok és akták). Ráadásul ezek különösképp nem rendeződhettek volna emlékgyűjtő és emléktartó albumokba, hiszen témájuk egyáltalán nem illendő és kései korok számára sem tűnnek megőrzendőknek.

Első látásra a pikáns, azaz „könnyelmű bohém frivol - cinikus megbotránkoztató kegyeletsértő kacér - kokett kihívó merész pajzán - dévaj ha- miskás évődő huncut - csalafinta - fifikus cseles cselefendi - kópé selma góbé kujon csínytevő kalefaktor - pikáns - sikamlós csiklandós illetlen - neveletlen szemérmetlen trágár csúnya”3 tematika könnyen elhomályosíthatja a szöveg-fotóalbum posztmodernnek értékelhető kísérletét.

Nem feltétlen arra gondolok pusztán, amire nagyrészt gondolni szoktak. (De persze ki ne gondolna, nekem is muszáj lesz gondolnom majd arra is.) A posztmodern kísérletezés címkéjét4 mindenesetre nem csupán azért lehetséges e kép-szöveg-gyűjteményre ragasztani, mert a szubkulturális vagy eddig alig ismert és kevésbé vizsgált motívumnak, a tematika vagy a terület kiválasztásának, az ott fellelt, nagyon különböző eredetű, helyzetű, színvonalú dokumentumok szétdarabolásának, sokféle mixelésének már önmagában provokatív éle lehet, s ez a gesztus eleve magában rejti a bizalmatlanságot a nagy elbeszélésekkel szemben.5 Hanem azért, mert mint az itt szereplő, két részre tagolt szövegválogatás is mutatja: a fikciós elemeket tartalmazó szövegek számtalan könnyen felfedezhető vagy éppen alig látható és nehezebben felfejthető szálakkal kapcsolódnak össze a korszak fikciós elemeket nem tartalmazó szövegeivel. Bár az irodalomtörténet3 Esterházy Péter: A lustaságról, traktátus. In E. PA kitömött hattyú. Budapest, Magvető, 2007. 59-60.

4 Ez már csak azért sem volna lehetséges, mert például a mikrotörténeti, a történeti antropológiai, a szociográfiai, a szociológiai stb. megközelítésű magyar és magyar nyelvű szakirodalomban is sok-sok alapvető és fontos lépést megtettek már az érintkező területeken.

5 Gondolok itt erre az elrugaszkodási ponttá váló kijelentésre: „Végsőkig leegyszerűsítve, a posztmodernt a nagy elbeszélésekkel szembeni bizalmatlanságként határozom meg.” Jean- François Lyotard: A posztmodern állapot. ln/1 posztmodern állapot. Jiirgen Habermas- Jean-François Lyotard-Richard Rorty tanulmányai. Ford. Bujalos István és Orosz László. Budapest, Századvég, 1993. 8.

16