Regényes mindennapok - Budapesti Negyed 69. (2010. ősz)
Panorámaképek - PAPP JENŐ: A mai Magyarország erkölcsrajza. Korunk kritikája, 1918-1933
telesírták egymás fülét s hogy nem vetették meg a földnek azt a gyönyörét, amelyet a nő közelében kell keresni. [.••] A színház bizonyára összeroskadt volna, ha egy hódító és bátor közvélemény megterheli a maga kívánalmaival. S a meleg mocsarakat kedvelő művészet is fuldoklón és zokogott volna egy igazi új stílus kíméletlen szélviharaiban. Inkább meghaltak volna az enervált és erotikus lelkek, de nem ismerték volna el, hogy a színpadon is át kell ereszteni a nagy nyomorúság idején a szarmata síkságok szeleit. Hogy kisöpörjék a sok irodalmi szemetet. A sokkal fürgébb film vígan betetőzte a háború utáni kultúrát olyan nemzetközi szemfényvesztéssel, amelyik mindenre jó volt, csak arra nem, hogy ébren tartsa ebben a népben a kielégíthetetlenség vágyát. Első-, másod- és harmadhetes mozik sötétkamráiban jutottak hozzá a legfelső, közép- és alsó rétegek a legízlctesebb tömegkoszthoz, amelyik finomabb falatokat is osztogatott és behálózta áldozatait a könnyű és olcsó szórakozás örömeivel. A poloáki mocsaras ítas i.kgkivái.óiíb kszközk a nkmzktközi kii.m volt, az elálmosítást, beletörődést, az igénytelenség és lealacsonyodás legfelső fokát éppen azáltal lehetett elérni, hogy néhány fillérért bemutatták a népnek az egész nagyvilágot, megkívántatták vele a hollywoodi csillagok pálmáskertjeit, az amerikai cowbojok hőstetteit, az angol és német és francia társadalmi és történelmi nagyságokat, égig magasztalt idegen nőket és tehetséges idegen színészeket. (...] A költészet s az irodalom először csak kitért a háború elől, aztán hátgerincén érezte a filmlepedők és mozik tömegtermelését, a ponyvák, Tarzanok, detektívregények dagályát. [...] Igaz, hogy Magyarországon ebben az időben senki se bukott el, csak az, aki önmaga feküdt végig a közélet porondján. Akiben találtatott annyi életrevalóság, hogy kiálljon bandázs nélkül a legnagyobb nyilvánosság elé, az nyert. Addig zengték a nyilvánossá«; oyóoyító krkjkt, hogy a végén ezzel is visszaéltek. Ebben a rostává lőtt morlális légkörben egyenesen bámulatos, hogy a középosztály még mindig tartja a frontot és valami hősiességgel, a nosztalgia langyos melege mellett bízik a saját erejében és jövőjében. [...] Kitart. És ez a legtöbb. (Budapest, 1934. 118., 82-83., 188-189., 42., 44.) 117
