Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)

Érzelem, élet és -mód a családban - Mátay Mónika: Haza a laposban. Egy 20. századi magyar család portréja

mely nemcsak rajtam, de kilenc tagú családo­mon érezteti áldásos hatását”.26 Az aprólékosan adatolt szakmai életpályá­ról a következő információ 1940-ből szár­mazik, ekkor már pénzügyi számvevőként dolgozik.27 Két évvel később, 1942 májusá­ban számviteli vizsgát tesz a Pénzügymi­niszteri számviteli vizsgabizottság előtt, majd szeptembertől a Magyar Királyi Pénz­ügyigazgatóság Szalay utcai székházában teljesít szolgálatot.28 29 1942 májusa és 1943 júliusa között részt vesz a felvidéki, délvi­déki, erdélyi és oroszországi hadművele­on tekben. 1944 novemberében kelt igazol­ványa szerint ekkor még mindig magyar királyi pénzügyi számellenőrként áll alkal­mazásban.30 1945 januárjában mentességet kap a bevonulás alól, tovább dolgozhat pénzügyi ellenőrként: bevonultatás alól a mentessége közérdekből szükséges, mert hivatala működését változatlanul folytatja. Kitartás! Éljen Szálasi!”.31 A szov­jet megszállás után is ezt a tevékenységet folytatja, a Budapest vidéki Pénzügyigaz­gatóság mellé rendelt számvevőségnél számellenőr. Az 1950-es évekből fennma­radt MÁV igazolványain is ez a foglalkozás 26 Lovas Béla levele dr. Szász Lajos pénzügyminiszteri államtitkárhoz. Szekszárd, 1939. december 23. 27 Pénzügyi számvevői igazolvány 1940-ből. 28 Számviteli bizonyítvány. 1942. május 27. Igazolvány Lovas Béla pénzügyi számtiszt. 1942. szeptember 18. 29 Lovas Béla önéletrajza, 1948. december 21.1943. július 2-án egy napra szabadságot kap, hogy milyen ügyben, az nem derül ki a dokumentumokból. Kevéssel ezután leszerel, de a körülményeket homály fedi. Lásd Szabadságolási igazolvány. Kecskemét, 1943. június 1. 30 Igazolvány. 1944. november 21. Ekkor ad szerepel. 1950-ben a Pénzügyi Hatóság al­kalmazásában áll, majd az év közepétől a Pest megyei Tanács Végrehajtó Bizottságá­nak Pénzügyi Osztályához kerül.33 A Ráko- si-korszakban több, a fővárosi tanács által indított pénzügyi tanfolyamot is elvégez. „A szocializmus építésében, a szocialista gazdálkodásnak minden terén komoly, nagy jelentősége van a könyvvitelnek. Ezért - Pártunk II. Kongresszusának felhívása ér­telmében arra törekszünk, hogy azokat a le­hetőségeket, melyeket Pártunk, Kormá­nyunk biztosít, a legteljesebb mértékben kihasználjuk annak érdekében, hogy a könyvvitel terén is mind több és több jól képzett káderünk legyen. A könyvvitelt jól elsajátító, politikailag és szakmailag képzett káderek egész sorára van szükség ahhoz, hogy az 5 éves népgazdasági tervünk végre­hajtása során felmerülő mind felelősségtel­jesebb feladatokat sikeresen tudjuk megol­dani”. (Budapest Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, 1951. október 16.) 1953 májusában képesített könyvelői bizo­nyítványt szerez.34 1954-ben adóellenőr, feladata a hagyatéki leltározások ellenőrzé­tanúsítványt arról, hogy egyik nagyszülője sem volt, és ő maga sem tagja az izraelita hitfelekezetnek, illetve nem kötött zsidóval házasságot. Lovas Béla tanúsítványa. Budapest, 1944. december 27. 31 Szolgálati jegy. Budapestvidéki Pénzügyi Igazgatóság. Budapest, 1945. január 5. 32 Lovas Béla levele a pénzügyminiszterhez. 1948. január 8. 33 A Pénzügyi Hatóság szolgálati igazolványa 1950-ből. A Pest megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának Pénzügyi Osztálya, igazolás. Budapest, V. kér. Városház utca 7.1950. június 15. 34 Értesítés: a szaktanfolyamok záróvizsgája 1952. 56

Next

/
Thumbnails
Contents