Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)

Érzelem, élet és -mód a családban - Mátay Mónika: Haza a laposban. Egy 20. századi magyar család portréja

valódi dokumentarista: Lovas Béla. Két­ségkívül az ő érdeme, hogy rendkívül gaz­dag irategyüttes maradt az utódokra, s ke­rülhetett a Fővárosi Levéltárba. Szinte minden elképzelhető apróságot, feljegy­zést, cetlit megőrzött. Ráadásul nemcsak a maga, de a felesége családjának hivatalos és magándokumentumait is a lehető legakku- rátusabban felhalmozta. Ennek köszönhe­tő, hogy meglehetősen pontosan rekonst- ruálhatóak mindkét család rokonsági viszonyai, s ami talán ennél is érdekesebb, a családtagokat összefűző érzelmi-gazdasá- gi-vagyoni kötelékek. Lássuk először főhősünket, Lovas Bélát! A precizitás alapvető jellemvonása, ami nemcsak az okmányok gondos elraktározá­sában, de életvezetésében, hétköznapjai­nak különféle területein is megnyilvánul. A saját maga által hátrahagyott feljegyzések, levelek talán legszembetűnőbb jellegze­tessége az időpontokhoz, általában a szá­mokhoz, emellett az apró részletekhez való elkötelezett ragaszkodás. Ha vonat érkezik vagy indul, percre pontosan tájékoztatja hozzátartozóit, sőt azt is kiszámolja, a pá­lyaudvarról körülbelül mennyi idő alatt jut el a lakásukig. Az általa küldött levelekben, képeslapokon is hemzsegnek a számok, akár indulásról, étkezésről, a Balaton hőfo­káról, a levegő celsiusáról vagy a vállalati üdülői szoba emeletének és ajtajának szá­máról van szó. A Balatonnál nyaraló felesé­gének küldött sorai a következők: „F. évi július hó 22-én csütörtökön kelt levelete­ket már pénteken délután kb. 6 órakor ol­vashattam; Ági már d.e olvasta... Egyéb­2 Lovas Béla levele feleségéhez. Budapest, 1965. július 24. ként e pillanatban 12 h-kor is igen boron- gós, esőre hajló idő van Pesten”. Egy hét­tel később: „Valóban, most is, amikor e so­rokat írom - VII. 30-án 10 órakor...”.3 1940-ben tételes listát vezet a kiadásai­ról, amelyen visszatérő tétel a fél kiló ke­nyér ára.4 Noteszében feljegyzi, melyik sor­ba és hányadik székbe szól a színház- vagy mozijegye, szinte annál is előbbre való in­formáció, mint hogy mi a műsorra tűzött darab vagy a vetített film. Talán nem túl­zás azt mondani: számokon keresztül ész­leli a világot. Mintha a mérték, a számok megragadása, és általában, a részletek pon­tos meghatározása, megállapítása, leírása és kiemelése kapaszkodót jelentene, biz­tonságot, tájékozódási pontot, hogy eliga­zodjon az ismeretlenben, az őt körülvevő világban: rendet tegyen a káoszban. Rendkívül szigorú, fegyelmezett ember, tervszerűen él, könnyedségtől, bohémság- tól mentes életvitele láthatóan nem tűr semmiféle lazaságot. Ugyanezt érvényesíti a környezetében, feleségétől és gyermeke­itől is maximális megbízhatóságot, együtt­működést vár el. Minden megnyilvánulása arra utal, hogy sokat ad a formaságokra, tiszteletben tartja a szabályokat és a köte­lességeket. Fontos érték számára a tekin­tély, próbál megfelelni a társadalmi elvárá­soknak. Sőt, normakövető, igazodik a szabályokhoz. Bátran megkockáztathatjuk, hogy Lovas Béla valódi autoriter személyi­ség, ha nem is abban a szélsőséges formá­ban, ahogyan Adorno jellemzi a típust. Hogy vannak-e elvei? Ezt a források alapján nehéz lenne biztosan eldönteni, bár gya­3 Uő. Budapest, 1965. július 30. 4 Naptár az 1940. évre. 51

Next

/
Thumbnails
Contents