Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)

Érzelem, élet és -mód a családban - Mátay Mónika: Haza a laposban. Egy 20. századi magyar család portréja

sem von jótékony, fellebbentésre váró fátylat. Adódott a kérdés: vajon miből fakad a mérhetetlen unalom és szürkeség? A közhelyes válasz, amely szerint az egyhangú életek a 20. század, különösen a Kádár-kor vigasztalanságának egyértelmű lenyomatai, túlságosan kézenfekvő. Kétségtelen, hogy írásos és képes dokumentáció esetében nehéz a tárgyak kapcsán felhorgadó retro-feelinget társítani. Mindez igaz, de mégis. Mitől olyan mellbevágó ez a kilátástalan monoton-lét éppen az én számomra? Debreceni mesterembereim és hitveseik biográfiáját sem színesítik szenzációsabb események, mint egy-egy szomorú lerésze- gedés, szertelenkedés, ha a férj épp nincs odahaza, káromkodás, nemi baj, esetleg hagyatéki marakodás. Lovasék esetében ráadásul ennél érdekesebb epizódok tarkítják az egyhangú szcenáriót. Megfigyelhető, ahogy Lovas Béla, az elkötelezett horthysta némi Szálasi iránti szimpátiával, de legalábbis pozitív érdeklődéssel mindössze öt esztendővel később, 1949 végén Sztálin 71. születésnapjára készül impozáns kis köszöntővel, s a forradalom idején bátor ellenállása az 1956-os Népnevelő Zsebkönyvben publikált Rákosi-címer ceruzával történő, ám határozott áthúzásában merül ki.

Mikroszkopikus módszerekkel munkálkodó történész amúgy sem kell hogy visszarettenjen egy kis hétköznapiságtól, sőt. Mégis, a 20. század mindennapjait jóval fojtogatóbbaknak éreztem a 150-200 évvel korábbiaknál. Natalie Zemon Davis, Carlo Ginzburg, Robert Darnton, Guido Ruggiero és mások köznapi hőseiket a cselekedeteik és a mögöttük rejlő motivációk feltárásával „nevesítették”. Személyiséggel, jellegzetes vonásokkal ruházták fel őket, azt is mondhatnánk, megértették és értelmezték a választásaikat. Pedig ők jórészt a kora újkorban éltek, amikor a személyes szabadsághoz tapadó fogalomkészlet, kiváltképp a közemberek vonatkozásában, ha létezik egyáltalán, igencsak szegényes. A szerény lehetőségek között felsej- lő, a belőlük kibontakozó egyénben van valami impozáns. Elég, ha a világlátását bátran vállaló, kevés számú könyvét eredeti módon olvasó Menocchióra, a friuli molnárra, vagy a pireneusi faluba, Artigat-ba érkező vakmerő imposztorra, Pansette-re, sőt riválisára, az identitásából elmenekülő, majd azt ismét visszaszerző Martin Guerre-re gondolnunk. Lovasék és Fehérék esetében reménytelennek tűnt effajta történeti vállalkozás. Igaz: a 16. századi parasztok és molnárok közül is csak kevesen éltek a választás szabadságával. Lovasék és Fehérék élethossziglani sodródása, az autonómia szembeötlő hiánya mégis megrázó. Mint akikkel megtörténik az életük. Vagy talán csak arról van szó, hogy a nagy narratíva drámaiságának, világháborúk, deportálás, diktatúrák és rendszerváltások fényében a mikrovilág kicsinyes esemény- telensége még élesebb kontúrokkal válik láthatóvá, mint csendesebb időkben?

Életutak, családi viszonyok

Az Lovas és Fehér család házasság révén került kapcsolatba egymással. Lovas Béla a II. világháború végén benősült Fehérékhez: feleségül vette Fehér Pál adóellenőr lányát, Fehér Ilust. A Lovas és Fehér hagyatékok legfőbb gyűjtője és oltalmazója a

50