Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
Testközelben - Papp Barbara: Frontszolgálat, távszerelem (Egy tizenéves lány második világháborús levelezése)
mástól, azt, hogy nem engedtek minket megesküdni [sic!].”64 „Ha szeretsz” - effajta kételkedés nem csupán ebben az időszakban jellemezte kapcsolatukat, és Jani nem csupán a már idézett, első oroszországi levelében adott hangot annak, hogy nem teljesen bizonyos Klára érzéseiben. Újra meg újra felvetette: a lány talán nem is gondol rá; talán elfelejti őt, amikorra hazakerül; talán nem - vagy nem szívesen - hordja a jegygyűrűt; talán nem kívánja, hogy megesküdjenek. A fiú elhagyatástól való félelme különösen erőteljesnek tűnik: számos alkalommal ké- ri-inti szerelmét, hogy vigyázzon a fejére (ti. el ne csavarják, be ne kössék); félti, amikor koszorúslányságot vállalt egy másik fiatalember mellett; rossz előérzetéről számol be közös jövőjükkel kapcsolatban. Egy alkalommal kínzó álmát is megosztotta a lánnyal: Klára az esküvőjére készült, hosszú fehér ruhában állt előtte, és kérte, hogy majd nézze meg a templomban. Jani az álomban csodálkozva kérdezte, hogyan lehetséges ez, amikor ő a vőlegény - mire a fehér ruhás lány felnevetett. A fiatal katona ugyan csak rossz álomként fogta fel a dolgot, s levele szerint nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget, ám a tény, hogy papírra vetette a látottakat, mégis arra utal, hogy komolyan foglalkoztatták az éjszaka eseményei, és talán jegyesétől várt volna megnyugtatást, biztatást. Klára azonban nem volt képes eloszlatni kétségeit, s úgy érezte, inkább neki van szüksége arra, hogy Janitól számtalanszor hallhassa, a fiú igazán szereti őt. A fronton lévő fiatal tiszt ennek folytán nem csupán a 64 Uo., 1944. november 14. megkésett válaszok és fénykép-küldemények miatt tett neki szemrehányást, de gyakran jelezte: nem érti a lányt, vajon miért nem veszi komolyan az ő oly nagy hévvel tett vallomásait. Jani olykor duzzogó- nak, olykor bosszúsnak nevezte magát amiatt, hogy jegyese még mindig nem érzi magáénak ezt a szerelmet. „Vagy még kevés a gyűrű is vagy mi baj van” [sic!] - sóhajtott fel tanácstalanul. Mindezekre a sértődésekre és bizonygatásokra azért kerülhetett sor, mert - mint a fiú leveleiből kiderül - Klára nem a viszonyuknak megfelelően bizalmas hangon szólott hozzá, nem nyilvánította ki egyértelműen érzelmeit, és amikor ezt az ifjú felvetette neki, azzal védekezett, hogy kételkedik partnere érzéseiben. Jani hiába biztatta bizalmasabb hangnemre, ezzel csak igen kevéssé ért célt, bár néha jelezte, hogy szívesen beszélne a szerelméről, éppen úgy, mint ahogy jegyese szokott neki beszámolni a vágyairól, amely- re azonban feltehetően sohasem került sor. A fiatal katona szovjet fogságba esett, egy szibériai táborba került. Klára 1946 végén már egy másik fiú oldalán viselte a hosszú, fehér ruhát. Jani: „Minden elmúlik egyszer (csak egyvalami nem, a mi szerelmünk...)”65 Magyarország hadba lépését követően új erőre kapott a háborús slágerek gyártása, amelyek — a rádiónak, mozinak, daloskönyveknek köszönhetően - csakhamar hatal65 Uo., 1944. január 8. 45
