Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)

Szabály és hatás - Koltai Gábor: Az ószeres pártcsoport tündöklése és bukása

korolt. Azaz fejlődőképesnek számított és nem mellesleg a gondosan megfogalmazott és megírt levél is azt sugallhatta a kerületi vezetés felé, hogy kár lenne elvetni az át­lagfunkcionáriusok képességeit bőven meghaladó munkásnőt. Dénes Antalné esete csak példája an­nak, hogy az egyének döntési szabadsága mennyire behatárolt volt a kommunista diktatúra kezdeti időszakában. Dénesné boldogulását először a kereskedelemhez kötötte: úgy gondolta, hogy ha varrónőből ószeres lesz, akkor jobban tudja biztosítani megélhetését. Ez, úgy tűnik, kevésnek bi­zonyult, ezért is léphetett át 1947-ben az SZDP-ből az MKP-ba.51 Itt elkezdett párt­munkákat is vállalni: 1948-ban még büsz­kén dolgozott az ószeres pártszervezet kul- túrfelelőseként. Azonban eltelt egy év, időközben megszűnt az ószeres pártcso­port, és Dénes Antalnénak is át kellett gondolnia saját helyzetét. Úgy ítélhette meg, hogy egzisztenciáját leginkább a pár­ton belüli előrejutás biztosíthatja, ehhez viszont meg kellett tagadnia a múltját, azt, hogy valaha is ószeres volt. Ezt egyrészt az­zal tudta feledtetni, hogy új foglalkozás után nézett: újra varrónő lett, majd később kórházi ápoló. Másrészt pártvonalon is el kellett tüntetnie a kínosnak számító „ósze­res foglalkozású” bejegyzést. Bár a hazug­sággal és tagkönyvhamisítással a párt szer­vezeti szabályzatát súlyosan megsértette, de végül mégis párttag maradhatott, azaz sí BFLXXXV.95.Í 137. 63/1949. A VII1/19. alapszervezet feljegyzése az MDP Nagybudapesti Káder Osztályának, 1949. november 12. döntése tulajdonképpen eredményes volt. Azonban ennek megvolt az ára: Dénesné a párt tagja maradhatott, de ehhez meg kel­lett tagadnia addigi életét.52 Dénesné esete, Solti adminisztrátor je­lentése és a tanulmányban ismertetett ószeres pártcsoport története jellemző pél­dája lehet annak a magyar abszurdnak, ami oly sokszor megtörtén(hetet)t a magyar társadalommal az államszocializmus évti­zedei alatt. A világháború után csupán na­gyon szűk lehetőségek álltak azok előtt az elszegényedett kereskedők - jelen eset­ben az ószeresek — előtt, akik nem akartak vagy nem tudtak emigrációba menekülni, akik nem akarták vagy nem tudták elhagy­ni szakmájukat, és más lehetőségek híján a kommunista párttól várták sorsuk jobbra fordulását. Az MKP/MDP időlegesen be is fogadta őket, külön pártcsoportot is alakít­hattak. Azonban az ószeresek többségének nagyon hamar csalódnia kellett, hiszen már 1948 végén megtapasztalhatták, hogy ez a párt korántsem tekinti őket a szövetsége­sének, 1949 közepére pedig meg is szün­tették a teljes pártszervezetet. Az ószere­sek szocializmusbeli története azonban korántsem zárult le a pártcsoport likvidálá­sával. 1949 végén ugyanis megkezdődött a Teleki téri ócskapiac elköltöztetésének előkészítése, ami aztán 1950 folyamán va­lósult meg, amikor is a Fővárosi Tanács a Belügyminisztérium segítségével a Teleki térről a Budapest akkori peremterületének 52 Dénes Antal né sorsáról az 1949. decemberi fegyelmi határozat után jelenleg nincs további információm. 304

Next

/
Thumbnails
Contents