Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
A közélet mint magánélmény - Bojti Ferenc: Találkozás egy (másik) fiatalemberrel
sik, ő az egész gépezetet magához hasonítva végül is felmentést nyer. Ezt a lekerekített kompozíciót disszonáns akkordként teszi ingataggá és midan- dóvá az elkerülhetetlen forradalom perspektívája. Még egyszer: nagyszerű film, beleértve a rendezést, a fényképezést, a színes technikát, a színészi játékot és a zenét - a Condé a közelébe sem jöhet. Sajnos a Zabriskie Point sem. [... ] Január 18. hétfő. Jardin des Tailleries, Orangerie zárva! - nem tudni, mikor lesz újabb kiállítás. Félek, hogy a Nymphéas-t nem fogom látni. Jeu de Paume. [... ] Nagy felfedezés: Monet. Csak most sajnálom igazán a Nympheákat. A víz, a virágoskert, a ruhák, drapériák, a mellékes, a körítés, eza/ényeges. Időnként Matisse-ig mutat előre. Maga a téma: az esemény, a portré, amit ábrázol, a hajók, a híd, a kép cselekménye csak ürügy, teljesen mellékes, felcserélhető, sőt elhagyható. A lényeg a fény, a visszatükröződés, az árnyék, a ruha anyaga, a díszítések, a rövidülés és főleg és mindenek előtt a Szín, a színek váltakozása, harmóniája, disszonanciája. A Mozgás, a felszín csevegése (anélkülegyébként, hogy sejtenénk a mély hallgatását). Ennél többet nem is akar, nem is kívánok, ebben tökéletes. Egy kis részletet - előtanulmányt - láttam a Nympheákból - lenyűgöző lehet az egész! A festészet mint festészet, az ábrázolás tökéletes delitteraturizálódása. Belé merülni, be lesüllyedni, súlytalanná válni, átitatódni vele, benne, általa! Esztétikai elveimmel szögesen ellentétes, de mint ilyen, nagyszerű, és meggyőző ellenérv. (Anélkül persze, hogy alapjaiban megváltoztatná igényeimet a mai művészettel szemben.) \... ] Január22. péntek. [Louvre] ... Guido Kenik és Carracák között három nagyszerű Caravaggio [...] A Mária halála, ha más nem is volna Párizsban, megérne egy misét ! A haláltól, bomlástól márpuffadt hasú, mezítlábas, egyszerű piros ruhás fekvő asszony arcáról a halál sem törölte le a szenvedést. Keze már élettelenül lóg le, de szája még az utolsó pillanat kínjától torzul el, arca puffadt, semmi sem emlékeztet az egek királynéjára: még csak nem is polgár - egyszerű munkásasszony, akinek élete, halála szenvedés. Az őt körülvevők is egyszerű, jámbor emberek, tudatlan, de megdönthetetlen hitű szentek, akik a Mester halála után most már végképp magukra maradtak, tévelygő emberi mivoltukban immár egyedül kell véghezvinni ezt az emberfölöttinek látszó feladatot: győzelemre vinni, töretlenül, az Eszmét. Máriát a hagyományosan a balfelső sarokból sugárzó fény és a kompozíció emeli ki. A lefelé hajló, egy mást keresztező vagy párhuzamos erővonalak, melyek átlósan szelik át a kép alsó felét, s melyek Mária szintén átlósan fekvő testén futnak keresztül.\ adják a kompozíció gerincét, melyet az előtérben balra egy lehajtott fejű álló szent, jobboldalt pedig egy térdére hajló, zokogó, ülő nőalak tömbje zár le. Csend van, csak a zokogás és a háttérből valami halk, megi/letődött suttogás hallatszik. A hangulat nem ünnepélyes, csak mélységesen szomorú, lesújtott. Az ágy előtt középen egy lavór félig vízzel telve, rádobva a törülköző, még az előző, szenvedéssel, jajkiáltásokkal terhes perceket idézi. Az ágy fölött egy rúdon átvetett vörös drapéria tölti ki a kép felső felét, redői az alsó rész kompozícióját utánozzák. [... ] Január 21. szerda. A flamandoktól (Rubens, Van Dyke, Jordaens) eleve idegenkedtem. Az első kép azonban, ami a szemem elé került (Rubens: A királyok imádó sa), olyan mély benyomást tett rám, hogy a többit ennek fényében be tudtam (és el tudtam) fogadni. Puha, meleg színek, a drága kelmékben, anyagokban való kéjes tobzódás, s mindez nem öncélúan: 257
