Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
A közélet mint magánélmény - Gerhard Péter: A politika személyessége
bevonásával feltérképezni igyekvő módszerét alkalmazni, ezért az esettanulmányokat nem is tekintem mikrotörténeti- nek, csupán makroszintűnek.9 A társadalmat foglalkozási kategóriák mentén szegmentáló történészi beavatkozás nyilvánvalóan egy olyan valóságot konstruál, amely sosem létezett, de még a kortársak fejében élő - és a történész számára szintén csak értelmezve, azaz egyszersmind torzítva rekonstruálható - társadalmi rétegződéssel sem vághat egybe. Ha azonban ezt a torzító rekonstrukciót választjuk, akkor is csupán egyetlen megismerhető, a választókat csoportokba soroló kortárs kategorizáció létezik: ez a választói névjegyzékek jogcím rovata. Csupán ennek az öt kategóriának (régi jog, telektulajdon, háztulajdon, jövedelem, értelmiség) a felhasználásával azonban sok potenciális elemzési lehetőségtől eshet el a történész.10 A kortárs társadalomképhez azért egy módon talán mégis közelebb juthatunk: ha a választópolgárság egyik szűk csoportja, a hivatalnokok besorolásait tekintjük át. A hivatalnokok esetében ugyanis e pálya erősen hierarchizált volta, az egyes beosztások rangjának és presztízsének a fizetési kategóriákban és a megszólításokban explicit 9 A mikrotörténelem módszereiről lásd: Czoch Gábor: I. m. Szekeres András: Mikrotörténelem és általános történeti tudás. Századvég, 14. sz. 1999 tél, 3-16. old. Szíjártó M. István: A mikrotörténelem. In: Bevezetés a társadalomtörténetbe. Szerk. : Bódy Zsombor - Ö. Kovács József. 2., javított kiadás. Osiris, Budapest, 2006. 500-520. old. 10 A kortársak fejében élő társadalmi kategorizációt igazából a régi jog és a többi jogcím igénybevétele közti mozgások képezik le. Erre a mozgásra lásd: Kövér: I. m., 230-231. old. A budapesti IX. választókerületben azonban gyakorlatilag módon megnyilvánuló kortárs megítélése a többi foglalkozási csoporthoz képest kategóriákba sorolásuk nagyobb létjogosultságát eredményezi.11 Az első esettanulmányban egy „renitens” hivatalnok, az ellenzéki jelöltre szavazó kevés tisztviselő egyike, Csorba Géza esetén kívánom bemutatni, mennyire megtévesztő lehet pusztán a választói névjegyzékek statikus (és sematikus) foglalkozás-megnevezései és az emögött megbújó sztereotípiák alapján jellemezni egy választót. Anélkül persze, hogy a kategorizálás alapján történő statisztikai következtetések révén a múltról megszerezhető tudás létjogosultságát általánosságban vitatnám, csupán e kategorizálás buktatóira hívnám föl a figyelmet; úgy vélem ugyanis, a statisztikai következtetések csupán a múlt egyik lehetséges olvasataként értelmezhetők. Nemesi házból a munkásmozgalomba: Csorba Géza esete Csorba Géza 1878-ban írnokként, 1881-ben pedig ügyvédként szerepelt a Ferencvárosra és Kőbányára kiterjedő IX. választókerület használaton kívül volt a régi jog kategóriája, így a jogcímek közti választások játékának elemzése itt nem lehetséges. Azonban elgondolkodtató ez a hiány, amely ha nem is a főváros modernségére utal, de arra mindenképp, hogy mennyire modernnek akartak látszani e városrész lakói az 1870-1880-as években. h A megszólításoknak a dualizmus korszakán végighúzódó inflálódását elemzi: Kövér György: Ranglétra és középosztályosodás a reformkortól az első világháborúig. Századvég, 13. sz. 1999 ősz. 3-20. old. 184
