Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
Kitaszítva – máshol, másként - Viczián Zsófia: "Régen lev. lapokon láttam ilyent". Levelek a kitelepítésből Budapestre
a gazdag vidéken, majd csak beilleszked- nek a helyzetbe” - írja Gizi. Ujfehértó tehát „gazdag vidékként” számon tartott része az országnak számukra. Eleinte azt sem értik, hogy miért nem vitték magukkal a tyúkokat. „Anyus nem tud küldeni Ujfe- hértóról eleséget? Vagy a baromfit kellene neki elküldeni, ha nem dolgozik mást, házimunkája mellett elláthatná őket!”40 A kitelepítéses időszak elején Albánné rendkívül elutasító a vidékkel szemben. „Ez egészségtelen vidék” - írja ősszel.41 Néhány hónappal később már megszaporodnak a festői leírások a levelekben. „Ha látnád a S. háztetőt! Narancssárga jégcsapok sűrűn egymás mellett csüngnek a szép zöld mohás nádtetőről, mely be van borítva hóval. Csak a jégcsapok felett látszik a zöldmohás tető. Régen lev. lapokon láttam ilyent.”42 A táj egy számára idegen, de esztétikai szempontból befogadható látványként jelenik meg. Erre utal, hogy korábbi képeslapélményét idézi fel, mintha maga is most csodálkozna rá, miképpen is került bele ebbe a képbe. Ez a kitelepítés élményének fokozatos feldolgozását jelzi: a sáros, vad, elutasítandó helyből „táj” válik (közelítve ezzel a Gizi néni által megfogalmazott „gazdag vidék” koncepcióhoz). Honnan ered ez a szemlélet? A feltételezett klasszikus neveltetésen túl egy érdekes, akaratlan intertextuális játékot is rejt a levelezés. Mivel levélpapírra nem nagyon tellett, Albánné rendszerint a legkülönbözőbb cetlikre és papírokra ír. Egy idő39 Uo., 1951. augusztus 9-én kelt levél. « Uo„ 1951. augusztus 27-én kelt levél (Nagymama). ben a magukkal vitt könyvek üres lapjait tépi ki, így kerül ki néhány lap Relie Pál: Örök emlékek című novelláskötetéből is. Az egyik oldal azonban nem teljesen üres, a századelő népszerű írójának néhány sora is olvasható rajta, amelyek éppen a városból jött ember romantikus vidék-élményét festik le: „...itt a természet rendje az úr, itt a falu parancsol és messze-messze a várostól, kivetve, egyedül a végtelen, a csendes éjszakába, feküdtem, mint egy öreg temetőben és vártam a hajnalt, amikor rohanhatok vissza a városba, Pestre, aludni nappal, amikor él az ember és süt a nap és élni, élni amikor ragyogva, kacéran jön a városi éjszaka...” Nem tudjuk, hogy Albánék olvasták-e Relie novelláit, de kétségtelen, hogy ezt a könyvet magukkal vitték, tehát fontos lehetett számukra. Albánné mintha kilépne az áldozati szerepből is, amikor azt írja: „Nyuszikám, gyere le pihenni egy kicsit.”43 Egy újabb toposzra ismerhetünk rá ebben az elszólásszerű megjegyzésben, ahol a vidék a természetben és rokoni körben való nyugodt kikapcsolódás helyszíne. A táj valóban a megnyugvás, a gondokból való kikapcsolás lehetőségét jelenti számára - ha éppen az időjárás engedi. Figyelemre méltó az is, hogy a saját sorsukat sokszor jellemzi időjárási metaforákkal (itt pl. borult időhöz hasonlítja). „Itt hó volna, de déltájban olvad. Állandó sötétség a borulat miatt. Olyan mint az életünk. Nem lehet csatangolni az erdőben, parton, ami meg41 Uo., 1951. október 1 -én kelt levél. 42 Uo., 1952. január 28-án kelt levél. 43 Uo., 1951. december 4-én kelt levél. 175
