Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
Érzelem, élet és -mód a családban - Géra Eleonóra: "Kérd[d] az Urat, hogy tegyen téged végre igazán kicsivé és szerénnyé!"
nem ismerő természetével soha nem engedte letérni az általa helyesnek ítélt útról. A Theodor keze alól kikerült, már-már prédikációnak is beillő, emelkedett hangvételű irományokból úgy tűnik, a jóval idősebb fiútestvér teljesen átvette az elhunyt édesapa szerepét. „Leveled egy részét ma (ma vasárnap van) felolvastam Jeanette testvérnek. Azt mondta: ’Hiszen ez a báty olyan mintha az apja lenne.’ S azt válaszoltam neki, hogy Te nekem az is vagy.”27 (1864. március 2.) Lelki eltévelyedése, kisebb vétségei mellett a szigorú testvér Hermine helyesírásának alakulását is nyomon követte, s igény szerint dicsérte vagy megrótta érte.28 Húgához intézett első levelei hangvétele alapján az az érzésünk támadhat, talán maga is kételkedett, hogy „kistestvére” valóban megállja-e helyét a diakonisszaképzőben, képes-e arra, hogy a család segítsége nélkül ilyen felelősségteljes munkakört ellásson. Az idő múlásával egyre szembetűnőbbé válik, hogy Theodor általában lelki dolgokban csaknem egyenrangú partnerként kezeli a húgát, második feleségét leszámítva, ő az egyetlen a család nőtagjai közül, aki teljes egészében megérti bátyja vallással kapcsolatos gondolatait. Theodor a családtagok hogylétéről, a mindennapi apróságokról csak szűkszavúan ír. Leveleiben azonban részletesen beszámol a gyülekezet beléletéről, a gyülekezeten belüli konfliktusokról, a jótékony munkáról, illetve jövőbeli terveikről, az ezek megvalósítása érdekében tett erőfeszítésekről. Ezeket az információkat még a kezdet kez27 Uo„ Hermine Theodorhoz. 1864. március 2. 28 Uo., Theodor Herminéhez. 1863. december 28. 29 Uo., Hermine Theodorhoz. 1863. június 26. 30 Uo., Hermine egyik nőrokonához. 1865, július 14. detén maga Hermine kérte, akit időről-időre magához hivatott az anyaházat irányító Julius Disselhoff lelkész, és kikérdezte a pesti gyülekezetről.29 Hermine, a pestiek „tiszteletbeli ágense” ezen értesülések alapján valóságos lobbitevékenységet folytatott azért, hogy a magyar fővárosba kaiserswerthi testvéreket küldjenek. Hermine a családtagok és gyülekezetbeli közös ismerősök hogylétét, életük fontosabb változásait elsősorban a család nőtagjaival vitatta meg. Előttük merészelt olyan kérésekkel előhozakodni, mint például otthon felejtett kottáinak előkerítése vagy különböző anyagok, ruhadarabok, apró ajándékok - fényképek, sütemény vagy szőlő - küldése. Egyik nőrokonától - Sophie-tól vagy Marie-tól-kéri: „Te is egy asszonyszemély vagy, férfiaktól ezt nem lehet kérni, írj nekem mégis igazán sok-nagy apróságot!”30 (1865. július 14.). A női olvasóközönségnek szánt levelekből hiányzik a mélyebb teológiai tartalom, ugyanakkor gyakran feltűnik bennük egy-egy szórakoztató történetet az anyaház egyébként komor világából. Az egyik ilyen kedves történet főszereplője a tiszteletre méltó, öreg és beteg Fliedner lelkész: „ Mikor az egyik pad felbillent és néhány rajta ülő testvér legurult az árokba, őfelállt, egész magasságában kiegyenesedett s roppant komikus, komoly hangon elkiáll- totta magát: „Testvérek, hogy segítsek rajtatok most, mikor még csak egy lábtörés, egy kartörés sincs, pedig annyi diakonissza van itt, aki szívesen bekötözne benneteket.’^ Első éjszakai virrasztásának eredményéről a következőket írta A levél eleje hiányzik. 31 Uo., Hermine édesanyjához. 1863. augusztus 13.. Bodoky II.: I. m„ 36-37. old. 131