Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
Érzelem, élet és -mód a családban - Géra Eleonóra: "Kérd[d] az Urat, hogy tegyen téged végre igazán kicsivé és szerénnyé!"
A század közepén rohamosan fejlődő Pest-Budára nagy számban érkeztek külföldi munkavállalók: mérnökök és más értelmiségiek, nevelőnők, szakmunkások. A bevándorló külföldiek közül sokan valamelyik protestáns egyházhoz tartoztak. A protestáns kegyesség eszméi iránt érdeklődő hívők hamar egymásra találtak, s a hangadók csaknem rögtön lázas tevékenységbe kezdtek, hogy a rászorulókon segíthessenek. E kis létszámú csoport érdeme - az egyik vezéregyéniség Theodor Biberauer volt - a magyar fővárosban később nagy hírnévre szert tett protestáns karitatív egyletek és intézmények (pl. Evangéliumi Legényegylet, Országos Protestáns Árvaegylet) megszervezése. Az Országos Protestáns Arva- egylet felállításával párhuzamosan, az 1850-es évek végén saját gyülekezet, a protestáns ébredés szellemében működő Németajkú Református Leányegyház létrehozásán munkálkodtak. A lelkészi teendőket a Skót Zsidómisszió13 lelkészei vállalták. A Leányegyház már a kezdetektől igen sokszínű társaságnak tekinthető, a tagokat elsősorban a kegyes gondolkodás hozta össze. A többséget a német anyanyelvűek alkották, de magyarok, angolok, franciák is látogatták. Felekezeti szempontból ugyancsak vegyes képet mutatott a gyülekezet, hiszen református, evangélikus, anglikán, baptista egyaránt megfordult a német, illetve angol 13 A skót presbiteriánus egyház célkitűzései között szerepelt a zsidók keresztény hitre térítésének gondolata. A Palesztinába induló négy misszionárius Magyarországon kapcsolatba került Mária Dorottya nádornéval, majd 1841-ben missziós állomást létesítettek Pesten. A zsidók térítése mellett elsősorban a protestáns megújulási mozgalom terjesztése terén fejtettek ki nyelvű istentiszteleteken. A gyülekezet értelmiségi tagjai a magánéletben ugyancsak szoros kapcsolatot ápoltak a nyugat-európai protestánsokkal, amely nem csak levelezést jelentett, hanem személyes látogatásokat, gyermekeik külföldi protestáns intézményekben való taníttatását is. Ebbe az Adrian van Andel lelkész vezetése alatt működő gyülekezetbe került be Michael Biberauer legkisebb gyermeke, Hermine. Az 1844. május 10-én született kislányt - saját bevallása szerint — nem nevelték olyan szigorúan, ahogyan az kívánatos lett volna, hanem elkényeztették. Grazot tizennégy évesen hagyta el, de később úgy ítélte meg, ekkori tudása és viselkedése inkább egy tízévesét idézte. Kőszegen konfirmált, s bár maga az aktus nagy benyomást tett rá, hatása hamar elmúlt. Nem sokkal ezután került fel bátyjához Pestre, akinek megrendült egészségű felesége segítségre szorult. Élete egyik legmegrázóbb élményeként említi, hogy pont ekkoriban édesapja is megbetegedett, ám sógornője állapota miatt csak a temetésére értek vissza Kőszegre. Az özvegyen maradt édesanya és leányai csak egy évvel később költöztek fel a fiatal családfőhöz Pestre.14 Theodor Biberauer első felesége második gyermekük születése után nem sokkal elhunyt (1860). Az ifjú mérnök háztartását szintén megözvegyült édesanyja és Sophie tevékenységet. Lásd Kovács Ábrahám: A skót presbiterianizmus hatása Budapesten: a Skót Misszió rövid története. In: Reformátusok Budapesten II. I. m. 895-916. old. 14 Kurzer Lebenslauf der Diakonissin Hermine Biberauer. Der Armen- und Krankenfreund. Eine Zeitschrift für die Diakonie der evangelischen Kirche. 21. Jg. (1869) Januar-Februar 10-11. old. 125
