Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly válogatott elbeszélései

így múlik éjszaka éjszaka után. Mindig ugyanazok a töprengések, mindig ugyanaz a határozatlanság, idegesség - kétségbeesés. A hajnal szürkén néz be a függönyökön, mikor az ügyész ágyba kerül, hogy pár óráig nyugtalanul hánykolódjon vánkosain. Mikor végre érzi, hogy szemére jótékony álom bo­rul, hogy fáradt tagjai elzsibbadnak, nehéz léptekkel jön be a szolgáló, begyújt a kályhába és friss vizet tesz a mosdóba.-Tessék fölkelni, tekintetes ur! És ezután megindul a napi taposó malom kereke. Beküldik a faggyu- szagu kávét, bekopogtat a borbély, a részeges postás leveleket hoz. Kilenc órakor Ráskai fázva, köhögve megy hivatalába és mélységes gyűlölettel bontogatja a zsineggel átkötött papiroscsomókat. A széles hivatali kemen­cében pattog a tűz, a küszöbön Írnokok, szolgák jelennek meg és közömbö­sen tűnnek el megint. Az ügyész egykoron rajongóan szerette az igazságot és beszédeit, felter­jesztéseit a meggyőződés melege hevitette át. Hitt benne, hogy tevékeny­ségének van jelentősége; hogy munkálkodása használ az emberiségnek s ez megszépítette előtte az életet. Ma mindez kiveszett belőle. Az igazság ... Hiszen az igazság azt kívánná, hogy meg tudja valósítani terveit, hogy küz­delme célhoz érjen, hogy a kis város, hangyalelkű embereivel, apró intéz­ményeivel messze elmaradjon mögötte. De nem igy történik. Vergődnie kell, az életben való hite megrendül és ezzel kapcsolatban működésében való bizalma megtörpült, lerongyolódott. Nem az igazság bajnoka ő, csak tolvajt kergető pandúr, aki egy embert nem tud megjavítani, aki szemernyi­vel sem viszi előbbre a mivelődés, a felvilágosodottság szekerét. Ma ő ül a közvádlói széken, holnap Kovács, holnapután Varga, a végeredményen ez mit se változtat, azért ugyanannyi csizmát meg oldalast fognak lopni, azért ugyanannyi bélyeges papiros fogy el, azért ugyanannyi biró és ügyész járkál Magyarországon. V. így telnek el az évek. A sok hasonló nap szürkén zárkózik egymáshoz, mint a Szibériába haladó ra­bok egyforma századai. Tavasz, nyár, ősz, tél csak a természetben jelente­nek ellentétet, a kis városka belső képén mit sem változtatnak. Az emberek maradiak, kicsinyesek, olcsó gondolkodásúak, a távoli nyugat nagy eszméi, ha kóbor útjukban erre sodródnak, megriadva menekülnek e helyről tova. Az élet lassan lüktet szokott medrében, a törvényszéki elnök tovább is ku­ruzsló asszonyokhoz jár, a kancsal professzor följelentéseket ir, a postán föl­95

Next

/
Thumbnails
Contents