Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
A szögletben I. A kis vidéki város főutcájának végén, esti szürkületben, egy férfi járt föl s alá. Úgy tett, mintha sétálna, valahányszor azonban útja egy vörös-párká- nyos, alacsony homloku ház mellett vitte el, idegesen nézett az emeleti ablaktáblákra, mintha valami jelet várna. Az épületen csönd honolt. A hat utcai ablak közül négy sötét, a másik kettő sima függönyén át sárga lámpafény szűrődik. A ház maga barátságtalan: teteje mélyre húzódik le, ami ravasz kifejezést ád az egész építkezésnek; a vaskosaras ablakok, az alaktalan kapu és a tüskés dróttal beszegett deszkakerítés sem teszik kellemesebbé az általános benyomást. Mégis, a körszakállas férfi olyan szeretettel pillantott a szürke falakra, az orgonasipokként elhelyezkedő kéményekre, a fodros függönyökre, mintha szülőházával állana szemben. Az esti vándor neve Ráskai volt, foglalkozására nézve ügyésze a helybeli törvényszéknek; szorgalmas és eléggé tehetséges hivatalnok, akinek többen jövőt jósoltak. Ebben ő maga is sokáig hitt és nagy buzgalommal, reményekkel teljesítette kötelességeit, mig a sors a vidéki városba nem vetette és ott a vörös-párkányos ház asszonyával össze nem hozta. Azóta vége a nyugalmának, az önbizalmának, az akaratának. Pályája határozott körvonalai: a törvény- könyvek, az ítéletek, a beszédek kiesztergályozott alkotórészei meghalványodtak, elmosódtak előtte, hivatala elvesztette varázsát, munkakedve megcsökkent, lelke visszariadt a hideg intézmények jeges fuvallatától. Ez a változás hirtelenül, váratlanul szaladt végig rajta, Ráskai szinte észre se vette. Egész addigi életében higgadt, józan embernek tartotta magát, aki a nap vagy az éjszaka bármely pillanatában pontosan tudott számot adni lelke minden érzéséről, terveiről, jövőjéről. Most mindez megszűnt, agyán, szivén sejtelmek, borús felhők futottak el és a könyvek, tételek, papiros-igazságok országa elhomályosodott, összezsugorodott, megszegényedett előtte. Az a biztos darabka föld, amelyet tudása, gondolkodása, kötelessége rakott volt alája, meglazult, és Ráskai azt érezte, hogy ő is csak gyönge, a sors által ide-oda dobott bábu, aki nem tudja, mit hoz a holnap. A vörös-párkányos házban nem mozdult semmi sem. A fiatal embert ez nem csüggesztette el. Tovább folytatta sétáját és elgondolkodott azon a 88
