Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
Szergiusz P etrőczei egy erdőcske felé haladt embereivel, egyszerre kozákok törtek rájok, és elfogták mindannyiukat. Egy óra múlva már parasztszekereken ültek és másnap az orosz fogoly-táborba érkeztek, egy nagy, tejszagu majorba, amely körül a legelő, mintha búcsú lett volna, tele volt apró és nagy vászonsátrakkal, kátránypapirból összetákolt kalyibákkal. Egy hét múlva háromlovas orosz úri fogat állt meg a majornál; a bakon szakállas, alacsonycilinderes kocsis; a hintóból egy fekete selyemruhás, gyémántkeresztes, karcsú, öregurihölgy meg egy magas rangú, fehérbajuszu tiszt szállott ki. A kocsin sok csomag teveszőr-takarókkal, sapkákkal, szivardobozokkal, déligyümölccsel és imádságos könyvekkel. Az urinő keresztet vetett, azután végigment a foglyok sorain. Mikor Petrőczeihez ért, a tiszthez fordult és mondott neki valamit. A tiszt föltette a csiptetőjét, beirt egy pár szót a jegyzőkönyvébe, és kitépte a lapot; másnap Petrőczeit kocsira ültették, és elvitték egy távolfekvő úri birtokra, amelynek gömbtetős, tarkatéglás kastélya ama furcsa kaukázusi palotákhoz hasonlított, amelyeket a fogoly tiszt eladdig csak keleti tárgyú balletekben látott. Egy öreg tatár szolga, hófehér zubbonyban, bőrövvel a derekán, bevezette a kastélyba. A kétemeletes, gömbölyű ablakos ház már régi volt, de életerős, mint a hegyek közt élő aggastyánok; előtte nagy terrasz, kő-korsókkal, széles nyilt-lépcsővel, kő-erkéllyel, ahonnét az ember a tóra látott, amelyen fekete hattyúk úszkáltak, mereven, szögletesen, mintha ők is kőből lettek volna. A gondozott kertben a nyírfák számban erősen túlhaladták a többi fát; óvatosan, finom csontvázakként álltak a pázsiton, a leveleik már lehullottak. A tatár szolga megmutatta Petrőczeinek a szobáit, a második emeleten, közel a főlépcsőhöz. Csinos vidéki vendégszobák voltak, kreton-tapé- tákkal, fehér függönyökkel, spanyol falakkal, orgonaszappan illattal; azelőtt a fiatal herceg lakott bennök. Az ablakból a falu vaskos tornyáig tehetett látni, azután az őszbe boruló, befásított hegyre, amely tarka színeivel, hosszúkás alakjával nagy és furcsa virágbokrétára hasonlított. Este hat órakor ebédre csöngettek. A tatár szolga levezette Petrőczeit az ebédlőbe. A teremnek hat mély ablaka volt; a közükben fából faragott, aranyszínűre föstött szobrok álltak, papírtekercsekkel, sarlókkal vagy lantokkal a kezökben. Vastag gyertyák világították meg a tágas helyiséget, 73
