Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
Az idők folyamán ifjúsága képei lassan tompulni kezdtek és az élet szomorú rajzának adtak helyet. Domonkos megházasodott s azóta az emlékek csak egy-egy szomorú álom-keretében látogatták meg. Ám most, hogy szemben ült az egykori üde Zsófikával, az évek mintha megálltak volna felettük s ugyanazok a víg gyermekek lennének, mint egykor. Nem látta az asszonyon az idők nyomát, a hervadt szájat s a fáradt szempillát, a szomorú állat és a frissességét vesztett nyakat, csak a homlokát és szép kék szemét nézte s azt érezte, hogy szörnyű igazságtalanság történt vele s egy könyörtelen hatalom legyőzte. Míg ezt elgondolta, a feje még jobban visszacsúszott s így magasra emelkedő áliával, sovány nyakával még öregebbnek s kopot- tabnak látszott.-Mit csinál Patakon? - kérdezte végre kiszáradt torokkal az asszonytól. Az nem mert rá visszanézni s az ablakon kitekintett a fonnyadt tarlókra. Az avaron nagy varjúk ültek s mikor a vonat közel ért hozzájuk, lassú, komor szárnyvillanással röpültek tova. Csak itt-ott mozgott egy eke, feketére fordítva az anyaföld sápadt leplét. A hegyekre vezető útakon némely helyen libasorban baktató favágók haladtak.- Én tulajdonképen nem Patakra megyek, hanem Barócra- felelt halkan a tanárné, - Patakon csak bevásárlók. Ezt a pár szót félszegen, idegen hangon mondta s hogy zavarát, amelynek pírját arcán érezte, leplezze, gyorsan kezdett tovább beszélni.- Barócon lakunk, az a negyedik állomás Pataktól. Az anyósomnál voltam Hidason, szegény nagyon beteg volt és a férjem nem mehetett az iskola miatt... Elhallgatott; a „férjem” szóra az arca egy tűz lett s a szíve mintha a torkában kopogott volna. Nagyon haragudott magára zavara miatt és sírni szeretett volna, egy könny már ott fészkelődött a szeme szögletében. Miért is kellett Domonkossal találkoznia, kérdezte magától s tekintetét reávetette a férfira. Most nézte meg először jobban, amióta nem látták egymást s meg volt döbbenve a képtől, amely vele szemben állott. Domonkosból semmi se volt már a régi: bátor szeme megtört és rövidlátó lett, magasan hordott homloka tele nehéz barázdákkal, válla előrehajlott s egykori diadalmas mozdulatai helyett keze bágyadtan feküdt az ölében heverő papiroscsomón. Az asszony szívébe mélységes szánalom költözött s mialatt gépiesen tovább beszélt, lelke visszatért a régi mesgyékre s a délceg, hangos szavú ifjút kereste.- Patakon be kell vásárolnom egyet-mást s a reggeli vonattal tovább megyek Barócra. Ön is Patakra megy? - tette hozzá, nem is tudva, mit mond.- Igen, a törvényszéknél van dolgom. - Meddig marad?- Holnap estig. 24
