Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
- Eh! Hagyjon! - pattant föl az asszony, s kisuhant a másik ajtón. A férfi egyedül maradt, egy hirtelen mozdulattal végigszaladt a szobán, és dühösen káromkodott egyet, s azután végigbotorkálva a szobán, nagy nehezen megtalálta a kilincset. Az ajtón át pillanatra bántó fénykéve szaladt szét a bútorokon, s aztán megint sötétség lett. A lány arca égett. Felugrott, és egész testében remegni kezdett, aztán olyan heves sírás fogta el, hogy le kellett ülnie egy székre. Mérhetetlen fájdalom szállt szívére, és lelkében undor támadt, mintha egyszerre a világ minden csúnyasága reászakadt volna. Künt tovább szólt a zene, mintha halottas menet haladt volna, olyan szomorúan zengett. A leány felugrott, megtörülte szemét, és elhatározta, hogy odamegy apjához, és mindent megmond neki. Simon nem volt már a kvaterkázók között. Nem bírta az italt, s miután hirtelen egypár pohárral felhajtott volt, szédülni kezdett, s kivonult egy mellékszobába, ahol keserves arccal ült le egy székre, és meredten bámult maga elé. Az ajka csöndesen járt. Simon érthetetlen szavakat mormolt, és siralmas állapota dacára olykor egy-két szót próbált elénekelni. Mikor a leány odament hozzá, bambán nézett rá, és így szólt:- íme, a leányom, uraim. Kitűnően táncol, kedves albíró úr... szépen hegedül, kedves Kopeczki, és hogy szereti a verseket, kedves Fábián... Egészen önnek való, szavamra, uram, önnek való... Ostobán nevetett. A leány közel ment hozzá, és iszonyodva súgta oda:- Az anyám... az anyámnak kedvese van... Azt hitte, hogy az apja fel fog ugrani, és összezúzza, de Simon rekedten nevetett.- Hehehe - kacagott -, már teneked is elmondták? És te elhiszed? Az anyád a legderekabb nő a világon, és megesküdött rá... De mit beszélek... A világ rossz, a bor jó... Igen, uraim, ez a leányom.- Apám! - sikoltotta Ágnes, és meg akarta ragadni Simon vállát. Arcuk közel ért egymáshoz: a leány visszatántorodott a szörnyű borgőztől. Utálat fogta el, s a szülei ház egyszerre undok rablóbarlangnak tetszett, telve piszkos emberekkel, fekélyekkel és csúszómászó állatokkal. Simon folytatta:- Az anyád a világ legderekabb asszonya... esküszöm rá... és én boldog vagyok vele, akárhogy áskálódtok ellenem... A püspök meg a főispán nem igaz... csak hazugság az egész... Feje lassan lehanyatlott, elaludt a széken. A leány leverten, dermedten állott mellette. Reggel még tele volt ragyogó hangulatokkal, most ott állt előtte az igazi élet, a nyomorúsággal, piszokkal teli, amely nem tűr álmokat, és nem enged létet az ábrándoknak. Szeméből keserű könnyek fakadtak, s tekintete kétségbeesve kereste a menekülés útját. De hiába, mindenütt 20
