Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Kelemen Zoltán: A dilettantizmus dicsérete. Lovik Károly a századforduló irodalmában
a magyarországi hajóúton cigánybanda játszik „népdalokat”, ráadásul egyszerre kettő, egy a hajó orrában, egy a tatjában. Andornaki értetlenül szemléli a változást, melyet mintha nem tudna követni. A bécsi forradalmi eseményeket még föl tudja dolgozni, de amikor osztrák ismerőse fölvilágosítja arról, hogy „Bécsben ti magyarok vagytok az urak”, valamint, hogy a bécsi események alakításában a magyaroknak jelentős szerepük volt, végképp nem érti a helyzetet. Ekkor jelentkezik a regénytöredék másik kulcsszava, az „akarat”, mely ellentéte lehet az „átmenet”-nek. Andornakit az érdekli, hogy honnét vették a magyarok az akaratot ahhoz, hogy saját kezükbe vegyék a sorsukat. Bécsi ismerőse a kifejezés viszonylagosságára hívja fól a figyelmet, de magyarázata valójában csak a kor eseményeinek változékonyságát indokolhatja. A regény címszereplője az utolsó lapokon, a dunai hajóúton jelenik meg, és először németül szólal meg, fölismerve Andornakit. Az elbeszélő olyan aprólékos leírást ad testalkatáról, arcáról és külsejéről, mintha nem ismerné a magyar olvasóközönség a szabadságharc legellentmondásosabban (és hozzátehető: legigazságtalanabbul megítélt) alakítóját. Az igaztalan és elhamarkodott értékelésre bemutatásában is történik utalás: a katonaiskola diákjai sem értették meg és félreismerték a Görgey csillaga főszereplőjét. A regény további elkészült részében kettejük párbeszéde olvasható, melyből kiderül, hogy Görgey is óvatosan fogalmaz honi várakozásait illetően, de ő bizalommal fordul a szabadságharc ügyéhez, melynek immár el is kötelezte magát. Ismét fölmerül az akarat kérdése, s ezúttal Görgey részletes válaszban fejti ki vele kapcsolatos nézeteit. Először szinte pragmatikus szabatosággal határozza meg az akarat mibenlétét, melyet megszerezhető, fejleszthető tulajdonságnak tart. De szinte azonnal a bátorsággal vonja párhuzamba, melyet az akarattal lehet megpróbálni. Egyszerre vonatkoztatja kijelentéseit a hazára és önmagára is. Bizakodik, de egyelőre nem biztos a dolgában. Ez azonban nem az a tehetetlen szkepszis, amely Andornakira jellemző. Görgey várakozással tekint az ismeretlen jövő felé. Andornaki a régi, emblematikus Hungáriára hivatkozva védi kétkedő magatartását, Görgey szerint új Hungáriát kell teremteni, mert a régi gyakorlatilag életképtelen. A legmeglepőbb fordulat a töredék végére maradt. A tízes évek első felében született szöveg Görgey- je nemcsak az Ausztriával küszöbön álló háborút jósolja meg, hanem az azt követő kiegyezést is. „Bizonyos, hogy harcba kell szállanunk Ausztriával. (...) És mi lesz a vége? Három évszázad óta minden magyar szabadságharcnak kiegyezés a vége. Ez is oda vezet. Föllobbanunk és lassan kialszunk, a nagy ember az lesz, aki a föllobbanásban a leghidegebb és a kialvásnál a legszenvedélyesebb lesz. És a legbölcsebb az, aki mindjárt a kezdetnél a végre gondol és olyan kiegyezést csinál, amely száz győzelemnél többet ér.” Mintha ezek a sorok magyaráznák a történelmi Görgey ismert magatartását a szabadságharcban, s ugyanezek helyezik magyar történelmi távlatba (az időmeghatározás alapján a kuruc függetlenségi küzdelmek korának távlatába) a töredék eseményeit. Egyúttal kritikaként is értelmezhető 179
