Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly válogatott elbeszélései

A szülei ház- íme, a leányom, Ágnes - szólt Simon, és sugárzó arccal nézett körül a társaságon. - Szép gyerek, mi? Egészen az édesanyja! Nos, mit mond hozzá, orvos úr? És ön, kedves Fábián? És önök mind, uraim?

A feldíszített ebédlőn látszott, hogy tánc készül. A nagyobb bútorokat mind kihordták, s a fényesre fólsúrolt teremben csak két tucat szék meg egy hosszú asztal állott, megrakva kerék nagyságú tortákkal, meredt szemű halakkal és piros meg sárga, reszkető kocsonyákkal. A vörösre izzadt kályha körül egy csomó frissen beretvált arcú és fekete kabátos, vidéki úr álldogált.- Valóban - szólalt meg a gimnázium igazgatója -, szerencsét kell önnek kívánnunk, kedves Simon. Adja az Isten, hogy amit remélek, még sok öröme legyen a lányában. Azt hiszem, valamennyiünk érzelmét tolmácsolom, mikor egyszerűen csak annyit mondok: el vagyunk ragadtatva.

A szoba közepén viruló fiatal lány állt, és kissé elfogultan, de bátran és vidáman nézett az igazgató szemébe. Most jött haza a nevelőintézetből, s tele volt friss hangulatokkal: örült a szabadságnak, a szülei háznak, az életnek, s fiatal szíve csupa bizalom meg várakozás volt. Az édesanyja ott állt pár lépésre mögötte, mosolygott, és csipkekendőjével olykor végigsimított a homlokán. Még mindig szép asszony volt, bárha a szeme szöglete körül csillagot vetettek az apró ráncok. Tényleg hasonlítottak egymásra, mindkettőjó növésű, aranyszőke és olajbarna, ragyogó arcú volt. Még a szájuk körül játszó sajátságos vonás is egyformának tetszett, s olyan kifejezést adott nekik, mintha tudnának valamiről, amit a nagyvilág előtt titkolnak.

— Nos, ha így van, akkor ezennel közéjük bocsátom őt - nevetett a háziúr, és megdörzsölte a kezét. - Kitűnően táncol, kedves albíró úr, szépen hegedül, kedves Fábián, és szereti a verseket, Kopeczki barátom. Illeni fog hozzánk. Mert azt akarom mondani, uraim - folytatta, és ajkát ravaszkásan összecsucsorította -, hogy minden úgy marad, ahogyan volt. Azt óhajtom, hogy a portámról a jövőben is azt mondják: a Simon-ház a legvígabb épület a városban. Nos, Fábián, mért olyan kedvetlen? Nem jól érzi magát?

A megszólított alacsony termetű, gömbölyű arcú, csókaszemű ember volt, aki pápaszemet viselt, és nyugtalanul nézegetett szét mögüle. Akárhol járt, akármit csinált, mindig csak az egészségére és sajátságos gyógymódjaira gondolt, amelyeket a világ legkülönbözőbb orvosaitól szedett össze. Nem

16