Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Kelemen Zoltán: A dilettantizmus dicsérete. Lovik Károly a századforduló irodalmában
is a cikkíró a kortárs népi, és „politikus” írók irányába - tisztán kivehető, hogy a nyelv és a stílus igényessége minden kortárs divatáramlat elé helyezendő. Lövik „civil,” kívülálló alkotói magatartásáról így ír Márai: „Ajelenség időszerűtlen. De a valóság, mely e mondat mögött lappang, időszerű.” ' Ez a valóság nem a közelgő negyvenes évek valósága, hanem a szerző által az öröknek tételezett esztétikai elvárások objektivitása, amely az el nem kötelezettség és a tisztán művészeti értékek követelményrendszere felől fölülírhatja a magyar irodalom kortárs eltévelyedéseit. Nem az irodalmat kell a népiesség felé közelíteni, hanem a szó legnemesebb értelmében vett népet kell a legszigorúbb értelemben vett irodalom számára fogékonnyá tenni.18 Márai számára föltehetőleg eszköz a Lovik- életműre vonatkozó utalás, hogy saját esztétikai nézeteit kifejthesse, mindenesetre az, hogy Lövik műveit választotta apropóként, saját hagyománykonstrukciójáról - melyben a ködlovagszerzők éppúgy meghatározó szerepet játszottak, mint Krúdy Gyula-mondhat el sokat. Gondolatmenetét a műalkotás önmagában való létére és lényegére való utalással zárja: „Hagyják meg az írót magányos lovasnak, akár céljához ér, akár eltűnik a szürkületben.”19 17 Uo. is I. m. 128. old. is l.m. 129. old. 20 Krúdy Tisza-képével kapcsolatban Fried István „A tegnapok ködlovagjai’’ című tanulmányára hívom föl az olvasó figyelmét. In. Fried István: Szomjas Gusztáv hagyatéka. Elbeszélés, elbeszélő, téridő Krúdy Gyula müveiben. Új Palatinus Könyvesház Kft., Budapest, 2006.186-189. old. 21 A beszámolóból megtudjuk, hogy Krúdy is a Mielőtt tehát az író Lövik Károlyról esne szó, rövid kitérőt teszek Krúdy ködlo- vag-portréi felé, hogy a Tisza István emlékét idéző szövegekben keressem az író Lovik-arcképének lényegi vonásait.20 A Tisza írók közé megy a Magyar Figyelő vacsoráját örökíti meg (nem utoljára a Krúdy életműben), melynek díszvendége Tisza István miniszterelnök volt. Vacsoraszomszédjául Herczeg Ferenc mellett Lövik Károlyt választották, s ezzel a szerző föltehetőleg azt kívánta jelezni, hogy a Tisza által képviselt értékek ezt a két írót jellemezték a tár- saságban leginkább. 1927-ben keletkezett a szöveg. Két évvel korábban, a Tisza István utazása a halálfelé című visszaemlékezésben még más volt az ülésrend. Tisza mellett nem Lövik ült, hanem Farkas Pá,l a Magyar Figyelő szerkesztője, s Lövik, Krúdyval együtt, Tiszával szemközt foglalt helyet. 'I alán Herczeg és Lövik volt az a két író, akikkel nem kellett Tiszának iro- dalomi eszmecserét folytatnia, mint ahogy Lovikkal rögtön beszélgetésbe kezd a Tiszai írók közé megy címszereplője a Szent István díjat nyert Kapusról, kinek trenírozásában Lövik vitathatatlan érdemeket szerzett, s „a legszélesebb körökben feltűnést keltett, talán nagyobbat, mintha a jeles író valamely akadémiai pályadíjat nyert volna.”24 vacsoravendégek között volt, s kezet szoríthatott a kormányfővel. Krúdy Gyula: A XIX. század vizitkártyái. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1986.128. old. 22 I. m. 127. old. Herczeg Ferencet egyenesen, mint a miniszterelnök íróját aposztrofálja Krúdy. I. m. 128. old. 23 l.m. 158-159. old. 24 I. m. 130. old. 157
