Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Schöpflin Aladár: Lovik Károly
előkelő clubmanekkel megismertettek minket. Történeteikben nagy szerepet játszanak a szabad levegőn űzött férfias testgyakorlatok, a vadászat, lovaglás, mindenféle sport s elbeszélők és hallgatók mind szakértők bennük, szerepet játszik a galantéria, a szerelem örök, fájdalmas játéka, az asszonyi nem örök, megoldhatatlan rejtelmén való elcsodálkozás, egy kis diszkrét romantika is színezi a történeteket, elmúlt időknek képei tűnnek fel egy-egy pillanatra, préselt virágok rég elföldelt szerelmeket hívnak vissza az életbe, de mind e dolgok fölött valami halk, finom és bánatos illat lebeg, valami csöndes lemondásnak az illata, az emberi dolgok illuzórikus voltának az illata. Ezt az előkelő attitűdöt lehet pózolni is, és nem kell éppen messzire menni, hogy meglássuk, hogy ez a póz mennyire ellenszenves és kellemetlen. Aki azonban-mint Lövik-nem pózolja, hanem ez az igazi természete, a természetéből folyó megnyilatkozási formája, annál mint mindennemű disztingváltság, rokonszenvet kelt még abban is, akinek egészen más a természete, az ízlése, a kultúrája. Az attitűd úriassága, ha nem affektált, mindig lelki úriasságot is sejtet. Régi, az idegekbe edződött és vérré vált kultúrára gondolunk, olyan kultúrára, amely nem a nyilvánosság számára készült díszruha, amelyet tetszés szerint lehet levetni és fölvenni, hanem maga a test, amely meghatározza az ember minden mozdulatát, érzését és gondolatát. Ez a belső kultúra Lövik minden szaván, minden mondanivalóján megérzik. Ilyen diszpozícióból ritkán fakadnak nagy dolgok, mert semmi sem áll tőle távolabb, mint az erőszakos, vakmerő újítás és az elviselhetetlenül súlyos problémákkal való viaskodás. Lövik a kis genre művésze, a zárt formájú novelláé, amely kicsiny réseket nyit, és azon láttat meg inkább mély, mint széles perspektívákat az életbe. Mondanivalói is inkább erre a formára utalják: neki az élet jelenségeinek a hangulata a fődolog, az a líra, ami a dolgokból és tényekből árad, amely mint valami finom pára, betakarja őket, és éppen evvel mutatja meg igazi vonalaikat. Maguk a történetek igen egyszerűek, csak a rajz pontossága teszi őket meglepőkké és szimbolikusan jellemzőkké. Minden az előadáson múlik, a stílus finom, halk muzsikáján, a mondatok ritmusán, amely a dolgok külső megjelenését csak annyiban érezteti meg, amennyiben a hangulat közlésében szerepe van: teljesen és tisztán adja ki belső természetüket. A rajz azért nagyon pontos: nem az ap- •rólékos, minden kicsi részletet egyaránt konstatáló rajzolásmód pontossága, hanem az egyszerűsített, összefoglaló vonalaké, amelyek csak azt foglalják magukban, ami jellemző és fontos, de azt aztán megelevenítő erővel. Lövik egyike a legfinomabb stilisztáknak: mondatai kristálytisztán peregnek, lágyan és halkan, csillogva és néha színesen megvillanva, mint a 148
