Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly: Görgey csillaga

keressük. Nos, abban mindnyájan egyetértünk, hogy ez a harc jogosult, vagy szent, ahogy a szónokaink mondják. De a katonai kérdést külön kell választani az érzelmitől. Egyelőre azonban meg kell vele elégednünk, hogy az egészségnek a tüneteit látjuk.

Görgey azelőtt nem volt ily közlékeny és Andornaki meglepve nézett rá. Míg fiatal hadnagy korában társai csak ritkán hallották a szavát, Görgey most élénken, kezével a kardját meg-megfogva beszélt és szeme, mint egy szeszélyes inga járt jobbra-balra, a nagy szemüveg alatt. Friss volt, erős, egészséges, magatartása a született vívóéra hasonlított, aki még séta közben is mindig kész rá, hogy a „rajta” szóra beugorjék.

— És... és, hiszed - szólt Andornaki tétovázva — hogy elég akarat lakik a nemzetben?

— Akarat? Az akarat nemcsak adomány, az akarat a nevelés, a körülmények, az ész terméke. Nem mindenkivel együtt születik meg, de ahogy körülmények folytán elveszíthetjük, úgy okkal-móddal meg is szerezhetjük. Ez nem ördöngösség, inkább szép, férfias mulatság, amely teljesen leköti az érzékeket és alkalomadtán kellemes meglepetésekkel szolgál. Nem érde- kes-e, hogy egy második lény lakik bennünk, aki jobb, okosabb, hatalmasabb nálunk, és mégis gondosan elbújik? Nem megnyugtató-e, hogy van bennünk egy erő, amely, ha kell, különbbé tud tenni, mint hinnénk? Az emberek dőrék, hogy fáznak, félnek ettől a kincstől. Különben lehet, hogy egészen hamis nyomon vagyok. Lám, például, magamról azt hiszem, hogy van akaratom és mégis kíváncsian várom az első ágyúszót, vajon nem fu- tok-e tőle rögtön magam is a pokolba. Ez egy izgató és nagy kérdés és ahogy a magam kérdése, úgy az egész nemzeté. Lássuk hát egyszer megint, mennyit érünk, hányán fordulunk meg; háborúkra szükség van, ezek a nemzetek lelkének mérlegei. De mindez untat is talán? Bizonyára nem akarsz honvéd lenni.

Andornaki megrázta a fejét.- Nem, nem - szólt kedvetlenül - én már tisztában vagyok az akaratommal.- Nos, ez lehetséges — szólt Görgey és levette orráról a szemüveget, amely gyorsan elhomályosodott és egy másikkal cserélte föl - de ilyen alkalom, hogy a tulajdon lelki ütőerünkre tegyük a kezünket, mégis ritkán kínálkozik.

Elhallgattak, Görgey szivarra gyújtott és letette csákóját, Andornaki pedig keresztülnézett a magas, zöld hegyeken és bepillantott a háza ablakán. Vajon mi fog történni? A felesége a kertben ült, a sárga rózsák közt és a korán hervadó nők öntudatlan szomorúságával — amely mindenütt a világon egyforma - nézte a pávákat. Mi fűzte őt hozzá? Miért járnak együtt? Miért

142