Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
- Ez gyönyörű, - szólt a pamut-katona és lehajtotta kivörösödött arcát. Tajty is azt érezte, hogy itt valami nagy dologról van szó; hogy egyszerre elszakadtak a földtől, embertársaiktól, a faluktól, városoktól s e külön világban harcolnak emberfölötti célokért; de ezek a célok oly távoliak, oly elérhetetlenek, hogy meddő velük a küzdelmet fölvenni. A zsibbadás még mindig végigfeküdt izmos tagjain, zavarodott volt, szeme nem tudott nagyobb területett átfogni, csak a mellette lévő katonákat látta és néhány cserjét, amelyek csöndesen ingadoztak a szélben. A szomszéd domboldalról, szőlők közül egy nyugodt, szép öreg körtefa nézett rá, de ő csak bizonytalan körvonalait ösmerte föl ... Egyszerre tisztában volt vele; mi az az ólmos súly, amely ránehezedett: félt; rettenetesen félt, a testre verejtékben fürdött; még azt sem hallotta, amint egy tiszt rájakia- bált, és csak akkor eszmélt föl, mikor a társai hirtelen széjjelugrottak, s a következő pillanatban egy bomba pattant szét, alig pár lépésnyire tőle, mohó tüzet és homokot szórva széjjel. Valaki megrázta a vállát.- Baj van? - kérdezte egy távoli hang.- Nincs - felelte Tajty és megdörzsölte a szemét. Pöngér Pál állott előtte, kipödrött bajusszal piszkos katonakabátban. Az arca most is kötekedő volt: fülére csúszott csákóján vékony fenyőgally fityegett. Cipőjének az orrával nyugtalanul túrta a földet és bal kezével folyton a kardszijjával játszott. Szája félig nyitva volt, Tajty Gergelynek mégis úgy rémlett, hogy ez az ember valaki egészen más, mint akinek eddig látta, sokai erősebb, vadabb, becsületesebb - és a szíve erősebben kezdett dobogni. A főtiszt Pöngérhez fordult.-Mit szól hozzá - mondta megcsóválva fejét - újra cserbenhagyott! Mindig én iszom meg a levét. Megint egy futár bontakozott ki a háttérből.- Ezt a pontot meg kell tartani - kiáltotta oda nyugtalanul, és elnyargalt, eszelősen sarkantyuzva fölizgatott lovát.- Persze, hogy tartani kell - vonta meg vállát a főtiszt. - Szép dolog ez megint! - kiáltotta a küldönc után, aki azonban már messze járt tőle. Az ágyúzás most a Tajty csapatjának állása felé élénkebben indult meg. A tömör golyók nem sok kárt tettek, csak ugrálva érkeztek hozzájuk; nemsokára azonban az űr-bombák kezdtek el működni, itt is, ott is hallatszott egy-egy förtelmes robbanás, egyre szükebb kört vonva az ostromlott pont körül. Az ellenség úgy tetszik, hamar kiszámította a helyes irányt. Az öregebb katonák eleintén tréfáltak és odakiáltottak egymásnak hogy „most jön az öreg”, most a „mérges”, és utánozták a sistergést, meg a pattanást, de mikor a domb, 126
