Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
- Az ám - hörpintett a katonatiszt a kancsóból. — Eddig nemzetőr voltam, mondom, de most már beállók honvédnek. A nemzetőrök eddig mindig csak abban hasonlítottak Achillesre, hogy gyorsan tudtak futni. A honvédeknél másképp van.- És nem félsz a puskaportól? - kérdezte a házigazda, parasztosan sunyitva.- Nem én - nevetett Pöngér Pál. - Egy életem, egy halálom, aztán senkim a világon. A polgári tudományom sem sok, a katonaságnál meg vihetem is valamire.-De ... nem voltál te mindig olyan fenelegény - jegyezte megTajty.- Megváltozik az.- No, nem igen. A tiszt mosolygott.- Hát - mondta kötekedőn - jere el velem, majd meglátod.- No, azt nem - felelt a házigazda, de azt érezte, hogy viszket a tenyere. - Hanem megpróbálhatjuk, ki tud nehezebb zsákot fölemelni. Pöngér Pál kacagott.- Mi az, egy buzás-zsák! A golyó könnyébb annál, mégis százszor nehezebb, mert erősebb, Hanem, másképpen is van. Neked kötelességed volna, hogy a haza védelmezésére siess. Gazdag is vagy, jó a neved is, meg mindig is értettél a matézishez, fizikához, aminek ma hasznát lehet venni, de nagyon ám. Meg aztán nem is tudsz soká a falaid közt békén meghúzódni. Ki se tavaszodik, de még a tél se jön el, itt az ellenség éppen erre fog tartani, a völgyön át.- Nem hiszem én azt öcsém! Pöngér behitta az egyik huszárt és megkérdezte tőle az ellenség állomásait. A katona, egy szeplős, barátságos fiú, sorjába elmondotta őket, azok mind a szomszéd vármegyében feküdtek.- No, mit szólsz hozzá, bátyám? - csücsöritette össze ajkát a nemzetőr. Tajty nem felelt. Lefeküdtek. A tiszt semmiképp se akart ágyba bújni, lepihent a földre és nemsokára vígan aludt. Tajty elnézte darabig, aztán maga is elszenderült. Egy ideig azt álmodta, hogy nem kurtanemes, hanem öreg medve, aki felhuzódott volt a hegyek közé, a barlangjába, nem zavar senkit, nem törődik senkivel, s most mégis, emberek jönnek, fáklyával, fegyverrel, síppal, dobbal; ki akarják verni a vackából Aztán maga előtt látta a hetvenkedő tisztet, aki azt mondta, hogy lelőtték a csákóját és ez mód nélkül bosszantotta, sőt fölháboritotta. Hogy volna, hogy lehetne ez a cingár legény, aki már diákkorában is mindig csak előtáncos szeretett volna lenni, különb nála?! Majd úgy érezte, hogy a nemzetőr kérkedése is állati alakot ölt, egy nagy 122
