Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
vaskorbácsokkal kényszeritertem magamat az élet egyenes útjaira, hogy eddigi gondolkodásom, iparkodásom hazug volt és e percben boldogan tagadhatok meg mindent és jókedvűen, a bűnök teljében kárhozhatom el.- Igazad van - szólt Kitty Fischer és közelébb simult hozzám. - Minden földi küzdelem hiábavaló. A színpadon fáradt madrigált kezdtek énekelni, de a társaság nagyobb része a kártyaasztalokhoz vonult, ahonnét olykor a portugál tiszt harsány szava hangzott végig a termen:-Tart ön ezer livrest, kedves viscount? Egyszerre valaki meglökött.- Uram - szólt egy rikácsoló hang - éppen elég volt az ömlengésből. Ön túlbecsüli a vendég jogait, uram! Öreg, csipkeruhás galant állt előttem; ah, igen, hisz ez Alceste; aki az imént pénztárcáját a színpad peremére rakta. A lovag furcsa öleb-arca ibolyaszinü volt a haragtól és arany csiptetőjét idegesen illesztette a szeméhez, hogy a következő pillanatban ismét elereszthesse. Bizonyos, hogy Madame Lescaut jóindulatú mosolya bőszítette föl.- Oh, oh - szóltam mosolyogva - minek ez a nekihevülés? Mindezt, ha excellenciádnak tetszik, nyugodtan is elintézhetjük. Megtisztel azzal a különös szerencsével, hogy kardját pengémmel összeméri? Alceste látta, hogy udvarias emberrel van dolga, ezért is más hangon kezdett beszélni, de fekete szeme mint egy rablókalandra készülő patkány tekintete meredt rám.- Ha önnek sincs ellene kifogása - szólt ajkába harapva - úgy azonnal indulhatunk. Elhagytam Madame Lescaut-t és a kártyaasztalhoz mentem, hogy megkeressem portugál barátomat. De a kecskeszakállas bajtárs nyomtalanul eltűnt, senki se tudta hová s igy egy Gülden nevű hannoverai kürasszirost kértem föl tanúmul. A kürassziros azonnal összeült Alceste megbízottjával, egy Matusevszki nevű festővel, akin gyönyörű ó-frank ruha volt s aki éppen ebben a percben vesztette volt el a húga hozományát. Barátaink úgy határoztak, hogy a kastély kertjében verekedjünk meg. Fölhúztuk finom köpönyegeinket és kimentünk a hátsó ajtón. Tágas parkba léptünk, amelynek gyérhavas gyöpábrái, nyírott örökzöld bokrai, márványalakjai óriási, furcsa gobelinhez hasonlítottak. A háttérben állott a kastély; az épület errefelé gótikus ivekben bontakozott ki, sok, sok szöglettel, amelyekre a holdvilág könnyű takarót dobott. Egy aranytetős erkélyen szentkép volt, alatta piros mécsszem. Az egyik tölgy alatt nagy, fehér 109
