Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
Kitty Fischer Egy ösmeretlen úr visszaemlékezéseiből K ésőn éjszaka volt; még bementünk egy táncpalotába, azaz egy villanyfénytől csillogó pincehelyiségbe, amely az évek folyamán a Palais de glace, a Magyar csárda, a Vörös malom, a Cecil bar, a Rat mort és egyéb különös nevekre hallgatott, ahogy éppen az éjjeli élet divatja megkívánta. Diszmagyarba öltözött cigányzenekar játszott, és a terem szögletében, pezs- gős vödrök, asztallábak, falitükrök szűk határai közt tangót táncoltak. Tangó! Egy argentínai csirkefogó kitalálja és eltáncolja a kérges fadorongokból épült csapszékben; szőrnadrágos, töltényöves társai megbámulják; férfiruhás lányok bánatosan tapsolnak hozzá, aztán a tánc átúszik a tengeren, egy-egy percre fölbukkan Londonban, Párisban, a duzzogó Hamburgban, a nagyralátó Berlinben, és egyszerre közénk téved; most már frakkos, gardéniás urak, francia divatlapokból kiszállott hölgyek táncolják és körülöttük szemüvegek, doktori diplomák, kócsagos tollak, lejárt váltók forognak. Mindenkinek tetszik a tangó és senki se gondol rá, hogy ez a tetszés mit jelent? Mi mást, mint a kacérkodást a társadalom mélységeivel, a furcsa és megfejthetetlen rokonszenvet, amely az emberiség legnagyobb részét a kalózokhoz, kapcabetyárokhoz, a vadorzókhoz, megszökött rabokhoz, különböző kalandorokhoz kapcsolja. Miért? Miért tetszett gyerekkorunkban Till Eulenspiegel, vagy Ludas Matyi, miért olvastuk a pad alatt Lecoq urat és Rinaldo Rinaldinit, miért találták föl a mozgóképeket, az apacstáncot, Róbertét és Bertramot, mi másért, mint hogy ennek a különös és bohó emberi vágyakozásnak eleget tegyenek? A kis francia csapszékek, ahová a frakkos párisiak egy időben hajnaltájt szívesen betértek, hogy állítólagos betörőket és véresre pofozott utcai lányokat lássanak, éppen úgy ennek a furcsa szenvedélynek a kifejezései, mint a komor népdal, amely megkérdezi Bogár Imrétől, hová siet, avagy a divat, amely egykoron a karbonári köpönyegeket, ma pediglen a lehajtott inggallérokat szárnyaira kapta. Ezt a vágyat mindenkor a táncok elégítették ki a legügyesebben. Ebben a kellemes formában volt legkönnyebb őszintének lenni és észrevétlenül összeszövődni a Balsamók. a Casanovák, a Daperduttók, a condottierék, a szegénylegények és frakkos utonállók különböző utódaival. Az apacstánc, a one step, a macsics, a carmagnole, a cancan az emberi élet legmélyebb rétegeiből szivá103
