A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

I. "Budapesti emlék" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

nak elő a haragos és biztos szavak. Ő most Hanne. Ez így van jól, ezt így kell csinálni, ezt másképp nem lehet: itt nem kell alakítani és formálni semmit, hiszen a szavak végleg és félremagyarázhatatlan módon ezt jelentik, ahogy ő csinálja. A Diderot-féle paradoxon, hogy a színész fölötte és mellette álljon a szerepének, nála egyszerre tárgytalanná válik: hiszen őbenne magában annyi hőmennyiség van, hogy csak egy szó kell, megnyitni a zsilipeket és Hanne maga Judik Etel és Judik Etel maga Hanne, mindketten asszonyok és minden további nélkül egyszerre megértik egymást. A színész önmagára gondol, a saját életére, minden szót visszavonatkoztat és jól játszik. Mesebeszéd az, hogy a színész érezze bele magát a szerepbe és higgye magát annak, akit ábrázol - csak magát, csakis önmagát érezze a színész és az elvont, színpadi élet horizontjáról elverődve az ő lelkében visszhangozzék és őnéki nyilatkozzék megjelentőségben minden szó, amit kiejt.

„Élni akarok!” - így szóljon Hanne és a színész gondoljon arra, hogy O élni akar és lássa életét, a saját életét, maga előtt: ám jusson eszébe anyja, kedvese: ám lássa gyermekkorát és emlékezzék vágyaira és mindenre, amit áhított és lásson egy utcát, vagy egy házat, vagy egy szobát, aminek semmi köze sincs a darabhoz, mert hiszen odakünt vár reá valahol az ő körülzárt, rejtett, idegen életében. És jól fogjátszani.

Valami különösen szép és nagyszerű az, amit egy színész csinál.

Valaki s méghozzá asszony: ilyen végtelenül érzékeny, elfinomult és csupa belső szemlélettel telített leány ott álljon bátran az üresség közepett, egyedül, mint tengerből kiálló sziget, merjen gondolni életére s merjen megszólalni hangosan és töltsön tele hanggal és bátorsággal és meleggel egy egész sereg mozdulatlan és még üresen és hidegen tátongó szívet. És mindig szorongás és szomorúság tölt el, ha arra gondolok, hogy ennyi hőenergia, ennyi fojtott meleg és fojtott erő, mely egyszerre és pompás színekben robbanna szét a színpad koncentrált levegőjében, hogy mindez búsan és csöndesen szivárogjon el abban a híg és erőtlen drámában, amit „élet” címen nyögünk el, mi, közönséges emberek, kötetlen formában és határozatlan számú, rosszul megírt jelenetek között.

Hol van Judik Etel, és miért nem játszik?

{Esszék, kritikák 11. írók és könyvek - Előszók könyvekhez — Színház. Összeállította és a szöveget gondozta: Fráter Zoltán. Akkord, Budapest, 2002. [Karinthy Frigyes Összegyűjtött Művei 10.] 175—177. old.)

452