A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
I. "Budapesti emlék" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
Odakint már gyújtogatták a lámpákat. Most arra gondolt, hogy talán az utcán találkozik velem. Ezért egészen lassan járt, és figyelmesen megnézett mindenkit. Határozottan emlékezett rá, hogy széles, fekete csíkos nyakkendő volt rajtam és fekete bársonykalap. Ha másról nem, a forradásról rám ismer, ami a halántékomon van: megállt, és megtapogatta halántékán azt a forradást. Egy tükrös kirakatban meglátta az arcát, és elmosolyodott: persze, mondta, erről a hiányzó fogról is megismerném - akkor már hiányzott ez a foga... A folyópartra ért le, ahol rakodóhajók és kátrányos hordók gőzölögtek. Átment a hídon, még egy darabig házak közt járt, aztán üres telkek következtek. Ez is elmúlt, mezők jöttek és kapás domboldalak.- Sétáljunk - biztatta magát. - A levegő jót tesz. Átvágott az egyik réten, leereszkedett a domb oldalán, nagy láthatár nyílt meg előtte és fehéren kanyarogva az ország hosszú, hosszú útja. Megindult ezen az úton, de most már érezte, hogy nincs előtte semmi: csak a távoli fák és vonalak, amik szeme előtt beszegték a göröngyös világot, csak kanyarulatai a nagy országútnak, és a kanyarulatokon túl megint ugyanaz a göröngy és ugyanaz a kocsinyom és azontúl már nincs város és falu, amit ismerne, és ahol ismernék. Visszafordult és tűnődött, folytassa-e útját - de a régi város képe eltűnt az elszürkülő dombok mögött, oda már nem térhet többé, ezt belátta - alkonyodon, és azok talán már alszanak is. Új, ismeretlen faluk jönnek most, idegen arcok, más nyelv is talán - és ha megszólítják és kérdezik megint, mit felel nekik? Nem, nem, dünnyögött bosszúsan, ebből elég volt - és elszánta magát, hogy a legközelebbi keresztösvényen letér az országútról. Akkor már majdnem egészen sötét volt, mikor odaért: keskeny, nedvesen cuppogó dűlő volt, enyhe emelkedéssel föl, a hegybe. Csak a zúgó, süket su- sogásból tudta, hogy erdő az - áthatolhatatlan feketeség emelkedett: a hegy most elvágta az égből azt a keskeny darabot, ami még ott borongott fölötte barátságtalanul és hidegen. Óvatosan lépegetett, nehogy megbotoljon, a botját kissé maga elé tartotta. Ekkor a bot megkoppant, kinyújtotta a másik kezét, és szabályos, egyforma cölöpök során futtatta végig. Félig szemmel, félig tapogatva rájött, hogy valami kerítés van előtte. A kerítés mögött dudvás, elhanyagolt kert, azon túl alacsony kis kunyhó fala foszforeszkál.- Aha - mondta bólintva. Tapogatva ért el a kerítés ajtajáig, a kilincset is felfedezte. Erősen megrázta az ajtót, de az nem engedett.- Hé - mondta és figyelt. Aztán hangosabban kiáltott.-Halló! 488
