A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

I. "Budapesti emlék" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

Kosztolányi Dezsőnek, a „ Szegény kisgyermek panaszeri" szerzőjének Tanár úr kén Képek a középiskolából (Részletek) Bevezetés Az udvaron keresztül belopóztam - fél tíz után járhat az idő, most a folyosók kihaltak és konganak, csak néha, mikor egy becsukott ajtó előtt elmegyek, csap ki felém a zümmögés, és egyszerre mélyen és igen komolyan elszorul a szívem. A második emeleten, jobbra, a tanári szoba mellett, a Vl-ik b) osztály ajtaját kinyitották, levegőzés miatt. Leveszem a kalapomat, zsebre teszem. Aztán óvatosan bemegyek az ajtón, félrefordított fejjel meghajtom magam a katedra felé, és nesztelen léptekkel hátravonulok; az utolsó padban, a kályha mellett, üres egy hely. A tanár nem nézett rám, rendben van, legyintett egyet, azt hitte, idetartozom, én vagyok az, aki öt perccel előbb kiment. Nesztelenül megkerülöm a köpőládát és a szemétkosarat. Rálépek egy fél kiflire, óvatosan megfordulok, és beülök az utolsó padba. Vörösesszőke, szep­lős fiú ül mellettem - óh igen, óh igen - és majdnem felkiáltok örömömben, meglepetésemben, boldogságomban: hiszen ez a Büchner! Nini, a Büchner! -milyen, milyen régen nem láttam, hol jártam én, istenem, milyen borzasztó álmaim voltak. De most itthon vagyok megint, a jó, az igazi valóságban, az én valóságos életemben, amiből nem volt jó kimenni - óh, itthon vagyok, én va­gyok az, Karinthy Frigyes a hatodik béből, hát persze, micsoda ostoba álom volt az. Egyszerre minden szag ismerős: remegve nyúlok be a padba, és kihú­zok egy füzetet. Egy pillanatig káprázik a szemem, de aztán világosan elolva­som: az én nevem, hatodik bé, magyardolgozatok. Büchner, édes Büchnerkém, hogy vagy, te drága, vörös ember. Büchner kissé csodálkozva néz rám, nem érti, minek örülök úgy, hogy értené! Pszt, mondja, meglök, és mérgesen néz rám oldalt. Persze, én itt lármázok, mikor odakint felelnek - ki felel? ahá, a Steinmann, a Bódog! - és aztán neki lesz baja belőle. De édes Büchnerkém, nem érted, alig tudok uralkodni az örö­mömön. Büchner nem érti, hogy lehet valaki ilyen marha, aszongya, minek röhögsz úgy, tudod, hogy pikkje van rám, azt hiszi, én bolondázok és azon röhögsz. Különben pedig, mért nem férsz a bőrödbe? Pszt, lassan beszélj. 459

Next

/
Thumbnails
Contents