A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

ponyvával, sátorlappal, hátizsákkal, hálókkal és még számos efféle cikkel. Igazi vegyeskereskedés: egy sötét lyuk, hátul a raktár s a csöppnyi iroda, a régi ház vastag, nyirkos falai közt délben is villany égett, dohos, savanykás volt a levegő. Béla valaha talán éppen ebből a poros kenderszagból akart kitörni - férfikorára most ide tért vissza. De egykettőre beletanult, barna lüszterköpenyben tárgyalt a vevőkkel, áruért futkosott, s hogy az öreg látta, milyen derekasan csinálja, lassanként átengedte fiának a munka nagyját. Béla idővel a polgári életformákba is beleilleszkedett, nagyapámmal lakott az Üllői úton, s főleg szakmabeliekkel, kereskedőkkel barátkozott. Sohasem kártyázott, és ha olykor kávéházba ment, csöndes józsefvárosi helyekre járt, a Miénkbe vagy a Valériába, s legföljebb egy parti biliárdot játszott. Vasárnap kivillamosozott a meccsre, el-elnézett a lóversenyre is, de csak egészen kis tétekben fogadott, inkább a szép sport érdekelte.

Ekkor már negyven felé járt: legfőbb ideje megházasodni. Egyre gyakrabban látták is az egyik szomszédos üzletben a pénztároskisasszonnyal beszélgetni: szőke, csinos, jókedvű, kissé gömbölyded leány volt, az a gusztusos, tejkrém illatú fajta, amely Bélára mindig különösen hatott. A dolog lassan komolyra fordult, csupán nagyapám dörmögött: noha a lány tisztességes hivatalnokcsaládból származott, némi kelengyével, az öreg folyton mezalianszot emlegetett. Béla mégis elvette, s az asszonyka - aki őt Bélus- nak nevezte - bevonult az Üllői úti lakásba. Igazi házitündérnek bizonyult, rend és tisztaság volt körülötte, azonkívül remekül főzött, s nagyapám ízlése szerint, a kedvenc ételeit - különben is dédelgette, becézte az öreget, és még arra is futotta idejéből, hogy az üzletben segítsen. Nagyapám észrevétlen megszerette, már el se tudott lenni nélküle, s mikor megbetegedett, mindig őt hívta; mondogatta is halála előtt, hogy a menye édesítette meg utolsó napjait.

Néhány év múlva, már az érettségi után szorosabb kapcsolatba is kerültem a céggel. Anyám özvegyen maradt, nem volt miből élnünk, és Béla mellett ő is örököse lévén nagyapámnak, kérte az üzletből a maga részét. De sehogy se tudtak megegyezni, hosszas családi vita és perpatvar támadt, a végén úgy összekaptak, nem is akartak közösködni többé. Az lett belőle, hogy Béla kivonult, elvitte az árukészlet felét, a boltot pedig ránk hagyta, anyámra és énrám. így történt, hogy életem egy emlékezetes szakaszában én is zsinegkereskedő lettem.

Ez a Károly körúti odú mindig kicsi üzlet volt, a szakmához sem értettünk, éppen csak elevickéltünk- Béla azonban egy textil-nagykereskedésbe társult be a Szent István téren, a hírek szerint vagontételekben dolgoztak, ládaszám keresték a pénzt. Ekkor már folyt a háború, az árut könnyebb volt eladni, mint beszerezni. Ám Béla társa, aki a céget jegyezte, valami régi

686