A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

és az ottani zugtőzsdén féláron továbbadták ezt a négyszázezer frankról szóló állami nyugtatványt.

Hibátlan munka volt, de éppen ez lett nagybátyám, veszte. Mikor az ügy kipattant, a bécsi és prágai rendőrség okosai összeültek, s egykettőre kisütötték, hogy ezt senki más így véghez nem vihette, csakis Béla: ráismertek az eszére, ahogy az egészet kitervelte, és a nyomokat maga mögött eltüntette. Talán, ha valami gikszert csinál, más is szóba kerülhetett volna. Igen ám, de hogyan kerítsék kézre? A bécsi detektívfőnöknek, aki Béla bátyámmal, mondhatni, személyes jó viszonyban állt, és nagyra becsülte képességeit, támadt egy ötlete - rögtön felhívta a budapesti főkapitányt.

Nagyapámat másnap letartóztatták. Az üzletéből vitték el, és az újságoknak is kiadták a hírt: azzal gyanúsítható, hogy benne volt fia üzelmeiben. Persze, tudták, hogy ebből egyetlen szó sem igaz, s az öreg becsületben őszült meg, nem is akartak tőle semmit. Béla huszonnégy óra múlva valóban jelentkezett a pesti főkapitányságon - mindig jó fiú volt, nem hagyhatta, hogy az apját ártatlanul meghurcolják.

Átadták a bécsi rendőrségnek. Ami a vádat illeti: nagybátyám váltig tagadott. O a kérdéses időben közelében sejárt Ausztriának vagy Csehszlovákiának, igazolni tudja, hogy éppen akkor Nápolyban volt. Erre odahozatták a vámőrt, és szembesítették vele: az határozottan fölismerte. Ezzel az ügy el is dőlt, mindenki más feladta volna a harcot. Béla örökmozgó agya fáradhatatlanul kombinált - gondolom, zseniális ügyvédje is lehetett, tán épp a barátnőjének, annak a szépasszonynak férje, vagy lehet, hogy őt is nagybátyám irányította titkon a börtönből. Ez úgy kavarta a vizsgálatot, hogy az eleinte világos tényállás egyre ködösebb és zavarosabb lett, több furcsa ellentmondással. Először is tökéletes alibit igazolt, még a nápolyi szálloda bejelentőjét is produkálta, sőt, Béla útlevelét is, benne a pecséttel, hogy átlépte az olasz határt - ki tudja, milyen alvilági rejtekutakon szerezték, vagy talán épp akkor másvalaki utazgatott nagybátyám nevén. És a bűntársát se találták, akivel a vád szerint együtt ült az autóban, a pénz se került elő. Aztán a finánc vallomásáról fölvett jegyzőkönyv is eltűnt valahogy az akták közül. Béla sok évvel később elmesélte nekem: mikor a peranyagot bevitték cellájába, hogy törvény adta jogánál fogva a vádlott is áttanulmányozhassa, a börtönőr figyelmét kijátszva, ezt a perdöntő iratot ő emelte ki s ette meg. Az újabb szembesítéskor pedig a vámőr, a koronatanú sem volt már olyan bizonyos a személyazonosságban - közben nyilván megvesztegették vagy ördög tudja, mit ígértek neki. A többi tanú is ellentmondó vallomásokat tett, és talán a bécsi főkapitányságon is sikerült megkenni néhány nagyfejűt. Elég annyi, hogy - bár a rendőrségen senki sem kételkedett nagybátyám bűnösségében - végül is bizonyítékok híján a vádat elejtették, s Bélát szabadon bocsátották.

683