A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
aztán hosszabb ideig nem jelentkezett, a képeslapok is elmaradtak. Kíván- csiskodásomra anyám azt felelte, hogy írhatok neki, majd ő megcímezi és elküldi. Akkor már iskolába jártam, s mindennél jobban érdekelt a sport, levelemben is ebbeli próbálkozásaimról számoltam be. Néhány hét múlva anyám odaadta a választ, de boríték nélkül. „Szerintem futásban is, úszásban is - írta Béla - a 100 méter vagy 100 yard a klasszikus táv. Azt tanácsolom, mindenekelőtt ezekre a számokra trenírozz...” Nem sokáig tarthatták titokban, ellesett vagy véletlenül meghallott szavakból hozzánk, gyerekekhez is leszivárgott, hogy Béla bátyánk börtönben van. Miért került oda, akkor még nemigen tudtam, talán nem is érdekelt, olyan rejtélyes és borzongató volt maga a tény. Még álmodtam is erről, ugyanazt többször egymás után: Béla a mi lakásunkban, a hálószoba díványának belsejébe, a rugók közé volt bezárva, hangját is hallottuk, beszélt, dörömbölt - de ki nem jöhetett. Aztán egyszerre csak újra megjelent. Jókedvű volt és mindig elegáns, többnyire puha, világos szövetruhában, arany mandzsettagombbal, türkizkékvagy bordó selyem nyakkendővel, arcajószagú a kesernyés férfikölnitől. A vidám napok, kiruccanások ismét elkezdődtek, Béla a régi gyöngéd, kedves gavallér pajtás volt, és én hamar elaltattam gyermeki aggályaimat: nem lehet rossz ember. Emlékszem, milyen őszintén gyászolta, mikor a nagymama, az ő anyja meghalt; az ebédlőben beszélgettünk, s hirtelen a szekrénynek dőlt, keserves zokogással. Béla öccse volt anyámnak, a gimnáziumban rossz tanuló, a hetedikből valami stikli miatt ki is csapták. Egy szállítmányozási céghez került a Bálvány utcába, gyakornoknak — mutatta később a házat. Itt, egyebek közt, a postázást bízták rá, megkedvelték, előmenetellel is biztatták, de utóbb rajtakapták, hogy bélyeg nélkül küldi szét a leveleket. A szigorú főnök feljelentette, Bélát detektívek vitték el. Kiderült, hogy az összeg, amelyet így nyolc hónap óta folyamatosan sikkasztott, nem is jelentéktelen. Nagyapámra való tekintettel azonban, aki feddhetetlen életű kereskedő volt, és a kárt is megtérítette, a cég visszavonta a feljelentést, Bélát kiengedték. Ezután külföldön próbált szerencsét. Levelei csupa jó hírt hoztak: különféle sikeres vállalkozások után, úgy írta, szerény tőkéjével a bélyegkereskedelemben helyezkedett el, sokat kell utaznia, sokat dolgozik, de elég tisztességesen keres. Ám hamarosan idehaza is megtudták, hogy Béla bátyám kártyázásból, sőt, hamiskártyázásból él. Többször volt dolga a rendőrséggel, több ízben le is fogták hosszabb-rövidebb időre, több nemzetközi játékkaszinóból kitiltották. Ügyességével, furfangosságával, szellemesen kieszelt cselfogásaival mindazonáltal már ifjan hírnevet és tekintélyt szer681