A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

tag a fehér tajtékban, mint a harcoló krokodilusok a Tarzan filmben. Rúgtuk, marcangoltuk és haraptuk egymást, víz felett és víz alatt, köröttünk vörös hab a kék medencében. - Megöli, megöli! - kiabáltak a partról (mármint hogy Kislégi engem), míg végre a bíró is odanézett. Fütyült is olyat, akár a sárgarigó, hosszút, trillázót-mert a dulakodás hevében nem akartuk meghallani -, s nem sokat firtatva, ki kezdte a verekedést, kis zászlajával mutatta, hogy hagyjuk el a medencét, mindketten ki vagyunk állítva.

Dicstelen látvány lehettünk, amint a partra kászolódtunk. Kislégi össze- karmolva-harapva, szemén lila monokli; sapka, nadrág cafatokban csüngött alá hatalmas megtépázott testén. De ő még istenes volt hozzám képest - nekem minden tagom vérzett. A vállam kificamodva, ajkam feltépve, orrom betörve, fogam kitörve: ma is viselem e nap feledhetetlen nyomait. Fürge ferencvárosi leányujjak vettek ápolásba; éreztem tapintásukon, hogy most simogatni is tudnának, hisz a zöld-fehér zászlóért véreztem. S ha fájt is minden porcikám, szívem, a Fradi-szív ujjongott: mégis megtettem, amit tehettem, kihoztam Kislégit a vízből!

A játék közben folyt tovább - akit kiállítottak, a szabályok értelmében, csak a következő gól után térhet vissza a vízbe. Ez a gól azonban sehogy se akart megszületni. Hiába rohamoztak az újpestiek, most látszott, hogy Kislégin kívül nincs igazán veszélyes emberük; gyönge, távoli lövéseiket Bródy úgy kapdosta el, mint az őszi legyeket. De többnyire el se jutottak a kapunkig; védelmünk, amelybe Molnár is visszahúzódott, romolhatatlan fal volt, biztosan hárított. így múlt el az első félidő, gól nélkül, s így fordultunk a másodikba, változatlan 1:1 állással.

Akkor már mások is megértették, milyen hőstettre vállalkoztam; nevetve, vigasztalva jött oda nem egy régi szurkoló, ismeretlenek szorongatták a kezem, perecet, körözöttes zsemlét, süteményeket küldtek. Kislégi is rájött, hogy beugratták — dühöngve járkált a medence szélén, kiáltozott, biztatta csapatát, lőjenek már egy gólt, öklét rázta, hogy marhák, micsoda marhák!... De hiába: védelmünk a helyén volt, hibátlanul reteszelt. Kislégi akkor mást gondolt, s most már azt ordítozta az UTE-játékosoknak: - Legalább engedjetek be egy gólt! - úgy okoskodott, hogy utána ő visszaszáll a vízbe, s lő cserébe négyet. Igen, csakhogy ezt a mieink is tudták és messziről elkerülték az újpesti hálót. Volt úgy, hogy például Malvin egész egyedül állt, tán négy méterre az ellenfél kapujától, amelyből a kapus még ki is úszott, üresen hagyta, hogy tessék, lődd be. Helyezgette Malvin a labdát bal kezéről a jobb kezére, így is nekiállt, úgy is, lóbálta, himbálta - a közönség már majd szétrobbant az izgalomtól -, aztán az üres kapu elől fapofával hazaadta a védelemnek. Kislégi sapkáját csapkodta a földhöz mérgében.

Nem részletezem tovább. Az újpestiek középcsatáruk nélkül nem tudtak gólt lőni, a mieink tudtak volna, de nem akartak. Később, a játék vége

678