A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

megváltozott körülmények melegében. A titkárban - nem rossz ösztönnel — vetélytársat érzett, olyan embert, aki lassan befonta apámat, és hatalmat szerzett rajta. Örökké gyanakodott, s ha Politzer apámmal tárgyalt, hallgatózott: mit pusmognak folyton, nem ellene főznek-e valamit?- Miért nem néz soha a szemembe? Fél tőlem? - kérdezte, és kihívóan kutatta a titkár ábrázatát. Politzer elvörösödött, nem válaszolt.

A dolgok nagyjából már jól mentek: a gyűjteményes kiadás hamar elkelt. Politzer nem pihent meg. A sikerek megszédítették: elhatározta, hogy most már tökéletesen rendbe hozza apám életét. Nagy feladat volt, de minden részletét előre kidolgozta. Semleges helyen - a Japán kávéházban - bemutatott apámnak egy kellemes külsejű, kissé gömbölyded, fiatal nőt, aki kevéssel azelőtt érkezett - már nem is emlékszem Bécsből vagy Berlinből - egy szelíd tekintetű, merengő, házias elvált asszonyt, aki régebben állítólag német verseket írt, s beszédében hosszúra nyújtotta a magánhangzókat.

Apám először meg se értette, mit akar Politzer ezzel a nővel. Titkára erre memorandumot nyújtott át: egy ízlésesen szerkesztett iratot, ebben tizenkét pontba foglalta azokat a cáfolhatatlan érveket, amelyek a válás, majd az új házasság mellett szóltak. Egy záradékban az egész ügy diszkrét lebonyolítására is aprólékos tervet dolgozott ki, s minden kényelmetlenséget magára vállalt.

Apám az elmúlt idő alatt megszokta, hogy neki csak írnia kell, s minden egyebet Politzer intéz a maga világos, áttekinthető stílusában, pontokba foglalt tervezeteivel. - Találkoztak-e ezután is, és hol, hogyan-miképpen történt ezzel a nővel, azt én már nem tudtam. Velem nem közölték, s amit esztendők múltán kósza szóbeszédekből hallottam, oly zavaros, ellentmondó, sosem igazodnék ki benne. De mind e részletek talán nem is olyan fontosak.

A titánoknak is le kellett bukniok, mikor dölyfükben az Olimposzt akarták megostromolni: Zeusz villámmal sújtotta őket a mélybe. Nem tudom, miképpen került kezébe ez a tizenkét pontos memorandum: anyám hátravetette a fejét, úgy kacagott.- Tudtam, tudtam! — kiáltotta diadalmasan, majd amikor Politzert meglátta a Hadikban: - Maga piszkos kis vidéki firkász! Hordja el magát!- Úrnőm... — esengett Politzer, s a világ elsötétült körülötte. De kegyelmet itt már nem várhatott. Gallérjánál fogva lökték ki az utcára - ahonnan valaha bejött a kávéházba -, kabát nélkül, kalap nélkül. Ott térdre rogyott és zokogott.

Régi történet ez: mindazok, akik szerepelnek benne, régen halottak. Néhány évig nemigen lehetett odahaza kiejteni Politzer nevét, nem tudom, mit csinált, miből élt. Később elég sokat hallottam róla: a hetilapok szerkesztőségei körül látták, keresztrejtvényeket gyártott. Az efféle munkához jól kombináló észjárás, alaposság és roppant türelem kívántatik: de

640