A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
I. "Budapesti emlék" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
A terméskővel borított utakon, képzeljük el, hogy dübörögnek végig a kocsik - a taxik, ahogy azt Thurn Taxis grófról, e jármű feltalálójáról elnevezték- melyeket élő lovak vontatnak keservesen, megrakodva nőkkel és férfiakkal, csomagokkal, amiket kicsinyeiknek visznek karácsonyi ajándékul... A nők, e kor sajátos divatja szerint, hatméteres kalapokban és testhez álló ún. tangó vagy tungó-szoknyában. A férfiak pedig, rettenetes és hihetetlen, mind egyformák - szürke és fekete posztócsövekben feszengnek a kocsik kényelmetlen ülésein. Hol vannak még a ragyogó selyem és bársony férfiruhák, amik a mi testünk formáit díszítik? A kocsik, benzin hajtott autók és vasléceken zakatoló omnibuszok közt hajtanak le a Duna-partra. Ott, ahol a mai Duna alatti villámgépállomás palotája áll, akkor egy komor, gótíves épület magánoskodik... Parlamentnek hívták akkor, a régi idők sajátos nyelvén, de tulajdonképpen, mint a kutatások kimutatták, honvédlaktanya volt részint, részint zeneakadémia. Ma egy kis múzeum áll a helyén, ahol a pincében talált ócska Mannlicher fegyvereket és szuronyokat mutogatnak... Ódon, régi idők emlékei... Az utcákon, még karácsony szent ünnepén is, nyilvánosan folynak a kivégzések. Villamos erőre berendezett gépek szolgálnak erre a célra, melyeken elöl, egy kis üvegkalickában ül a hóhér, az ún. kalauz (ebből a képletes gondolatból: „másvilágra kalauzolni”), aki a delikvensre, akit lefektetnek két vasléc közé, ráereszti a nyikorgó gépet... mint ahogy Benczúr Gusztáv, a nagy művész unokája oly gyönyörűen megfestette „villamos-kivégzés 913-ban” című történelmi festményén... Régi... ódon emlékek... Ott, ahol ma Batki Gyulának, a kiváló esztétikusnak üvegből öntött lovas szobra áll, az Ady téren - kedves, intim kis csárda világít az ívlámpáktól gyéren hunyorgó sötétségbe... A New York borozó ez, az akkori Erzsébet körút és Rákóczi út kereszteződéséhez közel. Ebben a nevezetes kis borozóban tanyázik karácsony estéjén Budapest író- és művészgárdája. Molnár Ferenc, az „Ocskay brigadéros” szerzője, szegényes és egyszerű, de tiszta automobilján érkezik - biedermaier cilinderét a fogasra akasztja, s néhány vidám aforizma kíséretében parolázik Heinrich Gusztávval, kivel, bohém közösségben, együtt bérelnek szerény házacskát a Margitszigeten. Harmadiknak Szomory Emil, a békeapostol ül le közéjük, és pikkoló feketét játszanak, minden nélkül — az akkori idők kedvenc kártyajátéka ez, amit nagy szenvedéllyel űztek a fiatalok. Itt van Nádas Sándor, a Filológiai Közlöny későbbi szerkesztője és leendő akadémikus... most még rajongó, romantikus ifjú. Az ifjabb generáció a karzaton ül és elmulatja magát - az egyik gitárt penget, a másik halványsárga rózsák közt ül, és aranyecsettel festeget kínai virágokat. Kemény Simon, az „Esti éposz” 577
