A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

I. "Budapesti emlék" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

A tábornoknak még volt annyi ideje, hogy elmondhatta Pussnak, miről van szó. E vidéknek borzasztó elemi csapása az itt Utca-Fecs-Ken-Deőnek nevezett vízzuhatag, mely egészen váratlanul tör elő néha valahonnan és vakon, vadul lerombol mindent, ami útjába kerül. Gyakran egész Villamoso­kat süllyeszt el, utasokkal együtt. Puss előrángatta a ponyvákat, és hozzáfogott, hogy sátort feszítsen ki be­lőlük. De ekkor egy kéz érintette vállait. Megfordult. Két sötét, hideg, ke­gyetlen szem meredt reá a homályból. Hűvös borzalom futott végig tagjain. És ekkor tompa, szívremegtető hang támadt a sötét háttér felől.-A jegyeket! XVII. fejezet A jegyeket! A tábornok zsebébe nyúlt, és szótlanul nyújtotta át a két jegyet, melyet a hor-Dhártól kapott. A magas, sötét férfi marokkal beleragadott, és vad, mohó vággyal emelte szemeihez. Azután rekedt ordítás szakadt ki tüdejéből.- Hiszen ez már használt jegy! - bőgte dühödten. - Mars, mars, lefelé! Hogy a következő pillanatokban mi történt, arról egyikük se tudott szá­mot adni. Ellenállhatatlan erő ragadta meg őket - egyszerre mintha a leve­gőben lettek volna. Egy recsegés, egy zuhanás - és a Villamos eldübörgött előttük. És most itt álltak, élelmiszer, víz, remény nélkül: elhagyva és tanácstala­nul - itt álltak a Körút sivatag közepén. És nem messze tőlük a legborzasztóbb sötétség, vadság és rémület ta­nyája- nem messze tőlük az egymástevő Irokéz- és Ujságh-Irokéz-indiánok irtóztam életének színhelye - a New York! XVIII. fejezet A Számum. Menekülés A kétségbeesés és a járda szélén állottak. Előre kellett hatolni minden áron, de hogyan? A Körút sivatag reménytelenül tárult a messzeségbe. Szemeik előtt közeledett az este is, és borzalom volt arra gondolni, hogy itt töltsék azt el, ahol minden percben megtámadhatják őket az árverési hiénák. Né­hány gyanús árnyék úgyis ott ódalgott már körülöttük, a Könyvügynökök legveszedelmesebb fajtájából: alattomos szemű, csíkos szőrű, kifejlett pél­dányok. Két hátsó lábukon járnak. Mutat-vány-Pél-Dánynak nevezett köly­542

Next

/
Thumbnails
Contents