Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)
Forradalmak kora - Vörös Boldizsár: Forradalom a műalkotásban – műalkotás a forradalomban
dalt, szemben a képpel: a másik a gótíves, rácsos ablak mélyedésében, kifelé néz. Idő: 1805, tíz évvel a nagy Martinovics-pör után, Alkonyat. A papok komoran elgondolkodnak. Az egyik összekulcsolt kezekkel mereven nézi a képet." E változatban a két pap énekli, illetve mondja el a májusi éjszakát ábrázoló, a Martinovicsot a börtönben bemutató és, „sötéten, borzongva, az emlék hatása alatt", a bírákról szóló részeket. Ezek után, Karinthy utasítása szerint, „Egészen elsötétült a cella. Távolról zavaros szilaj melódia, egyre fokozódó. Látomás. A cella sötétjét éles,21 vörös fény hasítja át. A vörös fényben egy sansculotte septembriseur áll”, aki „szilajul, vadgúnnyak' mondja el a francia forradalmi terrorról szóló versszakokat. Majd újból elsötétedik a cella, „De már besüt a hold és fényében megelevenedik a Martinovics arcképe." A szerző utasításai szerint Martinovics „tompán, nyomasztó bűnbánattal, remegve elmondja védbeszédét. Hangja ott kezd fokozódni, mikor azokról a hatásokról beszél, amik őt forradalmárrá tették. A végén újra átéli mindezt, dühös eksztázisban többet bevall, mintamennyit kérnek tőle, majd, eszébejutva a kínpad, lihegve, összetörve 21 A kéziraton lévő javítás mutatja, hogy Karinthy először „tompa" fény alkalmazását akarta javasolni az előadásnál, ám, az erőteljesebb színpadi hatás érdekében, áthúzva a „tompa" szót, „éles, vörös fény” használatát Irta elő itt. Ld. PIM Kézirattár, V. 1712.4. old. 22 Carlyle a sans-culotte-ok ábrázolása kapcsán így vetette fel a kérdést: „az idomtalan sansculottismus alakot-nyeréséről beszélvén, mindenek előtt azt kell kimutatnunk, hogy az idomtalan szörny honnan vesz magának fejet?” A septembriseur-ökről pedig ekként írt: „a szeptemberi mészárlás, a melyet másként >-a daléi”. A vallomás után a „látomás eltűnik", majd a jelenet befejezéseként az egyik pap elénekli a magyar jakobinusok vezetőinek kivégzéséről szóló versszakokat. E változatban tehát a Martinovics-per és a francia forradalom az ilyenfajta történelmi eseményekkel szemben ellenséges beállítottságú személyek (itt: papok) emlékeként, látomásaként jelenik meg - e megoldásokkal pedig a szerző eleve elhatárolja magát a műben előadott forradalom-, illetve Martinovics-ábrázolástól, amely e két pap nézetrendszeréből következően, nem is lehet más, mint elítélő, a forradalom kegyetlenségét kiemelő. A jelenet drámai feszültségét fokozza, hogy a két ferences szerzetes saját, ám ugyanakkor velük ellentétben forradalmár tevékenységet folytató rendi szerzetestársának sorsára emlékezik vissza, azt idézi fel - erre az összefüggésre helyezi a hangsúlyt A ferences apát cím is. A drámai jelenetet az 1910-es évek első felében végül is nem mutatták be23 - a költeményt csak 1919-ben, a szociáldemokrata-kommunista irányítású Magyarországi Tanácsköztársaság idején állították színpadra... nép szigorú igazságszolgáltatásának« neveznek, Ezek az u. n. Szeptember-férfiai, (Septembriseurs), a mely név némi nevezetességre és fényességre tett szert, de a mely fényesség az alvilági tűzé". Carlyle Tamás I. m. 3. k. 216., 65. old. - Karinthy a drámai jelenet e figurájának erőteljes színpadi hatáselemek kíséretében történő felléptetésével, a septembriseur által mondott szöveggel minden bizonnyal azt akarta itt érzékeltetni, hogy mennyire elborzasztó kép él a francia forradalomról e szerzetesekben. 23 Dobos András I. m. 73. old. 321