Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)

Nagyvárosi kísértések és a 20. század démonai - Perényi Roland: Béla bátyámtól Böhm Tiborig, avagy egy Karinthy rokon bűnözői karrierje

előtt, ahogy az a pesti neológ izraelita szü­letési anyakönyvből megállapítható.46 A la­kásíven 1893-as születési évvel szereplő Böhm Arankát azonban nem találtuk eb­ben az anyakönyvben. Születési idejét en­nek ellenére is ismerjük, mert Karinthy Frigyessel kötött házassága idején a józsef­városi anyakönyvben rögzítették, hogy 1893. július 17-én született.47 Születési he­lyét azonban nem írták be, ami arra is utal­hatna, hogy a fővárosban született, hiszen a fővárosi anyakönyvvezetők a házassági anyakönyvekben általában csak azoknak a házasulóknak a születési helyét rögzítet­ték, akik nem Budapesten jöttek világra. Ebben az esetben azonban, Tibor öccséhez hasonlóan, Aranka is megtalálható lenne a pesti neológ zsidó anyakönyvben. Abból, hogy ott nem találtuk, valamint abból, hogy 1941-ben azt írta a lakásívre, miszerint 1895 óta él Budapesten, azt a következte­tést kell levonnunk, hogy ő még nem a fővárosban, hanem Ipolyságon, esetleg apai családja lakhelyén, Újvidéken látta meg a napvilágot. Tibor születésekor szülei, ifj. Böhm Ignácz és Mangold Hermina már a Károly körút 9. szám alatt laktak, minden bizonnyal az ekkor kétéves leánygyerme­kükkel, Arankával együtt. Ugyanakkor elképzelhető, hogy Böhm Ignácz már 1890 óta az itteni Orczy-ház kör­nyékén élte a korabeli budapesti, zsidó ke­reskedők életét, ahogy azt Cini is írta novel­BFL IV.1419,j 310/b. szíj. V. Sas u. 11. II. em. 3. 13. ssz. lakásív, valamint 667/a. szíj. Vili. Baross u. 43. II. em. 9. 31. ssz. lakásív. 46 Magyar Országos Levéltár, X szekció: Mikrofilmtár, A: anyakönyvi mikrofilmek 3567 (tekercsszám) 2443/1895. fsz. (1895. augusztus 28.) 47 BFL XXXIII.1 .a Vili. kerületi házassági anyakönyv Iájában. A család többi tagja azonban 1895 előtt bizonyosan nem Budapesten élt, Ti­bor már csak születési idejénél fogva sem. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Böhm Ignácz utazó ügynökként kezdte budapesti kereskedői pályafutását valamikor 1895 után, majd 1898 körül alapította meg Károly körúti üzletét. A korabeli budapesti lakcím­jegyzékek áttekintésekor azonban érdekes „tulajdonosváltásnak” lehetünk szemtanúi: az 1898-as címjegyzékben ugyanis a bejegy­zett cégek között egy bizonyos ifj. Böhm Ignácz, míg az 1900-as és a későbbi címjegy­zékekben viszont már Böhm Ignáczné sze­repel a Károly körúti bolt tulajdonosaként.48 Vajon mindössze a címjegyzék pontatlansá­gával, vagy a Mangold család kölcsöne által kiváltott, a tulajdonosváltáshoz vezető csa­ládi perpatvar jeleivel van dolgunk? Vagy mindössze arról van szó, hogy míg a férj uta­zóként dolgozott tovább, és csak jóval ké­sőbb - mondjuk a Czeizel Endre és Erős Erika munkájában említett időpontban, 1925-ben49 - vette át a boltot, addig a fele­ségvitte az üzlet ügyeit? E kérdésekre egy­előre nem tudjuk a választ, az „utódlással” kapcsolatban azonban az 1941-es népszám­lálás lakásíveinek köszönhetően néhány ér­dekes mozzanatra derül fény. Míg ugyanis a Károly körút 7. szám alatti üzlet tulajdono­saként a „zsineg-, kötél-, és ponyvakereske­dő” Karinthyné Dr. Böhm Aranka szere­pel,50 addig a Karinthy Ferenccel együtt bé­1229/1920. fsz. (1920. augusztus 14.) 48 Budapesti Czim- és Lakjegyzék 1898,1900. 49 Czeizel Endre - Erős Erika: Számadás a táléntomról. A Karinthy család genetikai elemzése. Corvina, Budapest, 1995. 49. old. so BFL IV.1419.j 503/III. szíj. VII. Károly király út 7. 3. ssz. lakásív. 292

Next

/
Thumbnails
Contents