Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)

Forradalmak kora - Papp Barbara: Történelmi kószálások Cini budapesti regényeiben

falragasz, hirdetmény foglalt helyet teljes összevisszaságban - közöttük az Egyperce­sek közé illő „gyöngyszem”. Az épületeket nemzeti színű és fekete zászlók díszítet­ték, vagy éppen romhalmazzá tette őket a pusztítás. A várost lakók mozgása szabályo­zottá vált (1. kijárási tilalmak), a házak mélyén rejtőzők számára pedig összfolytak a napszakok a nagy kifelé figyelésben. Bu­dapestnek tehát újból meg kellett tapasz­talnia az ostrom hangulatát, színeit, melyek a történelemben kószáló író segít­ségével eljuthattak az utódokig. A Budapesti ősz fogadtatása jóval kevésbé volt egyértelmű, mint a Tavaszé. Vele kap­csolatban tulajdonképpen az történt, amit Karinthy még a kiadás előtt remélt: mind­két oldal bizonyos fanyalgással fogadta. Ká­dár János, aki a Budapesti tavasz 1985-ben nyomott példányát szívélyes közvetlenség­gel köszönte meg, megjegyezve, hogy tény­leg „nehéz időket éltünk át, de úgy látszik még mindketten tartjuk magunkat”,57 ezzel a regénnyel kapcsolatban mindössze formá­lis gratu lációra szorítkozott. Természetesen ennél közvetlenebb források is rendelkezé­sünkre állnak a befogadást illetően. A kriti­kusok legtöbbje méltányolta ugyan Karin­thy bátorságát, úttörő törekvéseit, az objektivitás mindenek felett való szem előtt tartását, de túlzottnak találták a főhős szenvtelenségét, ítéletnélküliségét. Úgy vélték, Páhy nézelődése, tömeghez illesz­kedő maga-sodortatása, a külvilág kitűnő ér­zékelése és megjelenítése, de az ehhez tár­57 PIM Kézirattára, Karinthy-hagyaték 384. p. Kádár János levele Karinthy Ferenchez. Budapest, 1985. március 21. 58 Nemes György: Az a sajnálatos október. Élet és Irodalom, 1982. november 12.10. old. suló passzivitás tulajdonképpen erősen ki­fogásolható. Mind az ’56-os forradalmat „ok­tóberi sajnálatos eseményeknek” nevező ítész,58 mind az 1956-ban Nyugatra távozott kritikus annak a véleményének adott han­got, hogy a főszereplőnek nem csupán tanú­nak és rezonőrnek kellett volna lennie, ha­nem aktív résztvevőnek, vagy legalább aktív ítélkezőnek (természetesen a kritikusok pártállása szerinti oldalon). Karinthynak olyannyira sikerült az „objektív ábrázolás”, hogy olykor az azonos oldalt képviselő cikk­írók sem tudták eldönteni, hogy a főhős ki­nek az oldalán áll, vagy a Páhy és felesége között lezajlott beszélgetés igazolja-e Kádá- rekat vagy sem. A szemlélő szándékosan leszűkített- módosított nézőpontját szintén kifogásol­ták a bírálók, leginkább az emigráció kriti­kusai. Úgy találták, Karinthy adatainak hi­telessége megkérdőjelezhetetlen, az általa ábrázolt indulatok és hangulatok valóban jellemzőek voltak a korra, ám ezek „adago­lásán” bizony lehetne változtatni, hiszen néhány hangsúlyváltoztatással, egy-két új szempont felhasználásával 1956 Budapest­jéről teljesen kielégítő összefoglalást nyer­hetnénk.60 Mindazonáltal kétségtelen, hogy a Budapesti ol'zben olyan dokumentu­mok kerültek bemutatásra mintegy mellé­kesen, amelyeket addig nélkülöznie kel­lett a nagyközönségnek (pl. Nagy Imre segélykérő beszéde), és — a kor irodalom- politikáját tekintve - az ideológiai töltet hiánya is jelentős előrelépésnek számított. 59 Landy Dezső: Olvasgatás közben. Irodalmi Újság (Párizs), 1983. 3. (július-szeptember) sz. 19. old. 60 Sanders Iván: Hiányos krónika. Karinthy Ferenc: Budapesti ősz. Szivárvány (Chicago), 1983.11. (szeptember) sz. 114. old. 363

Next

/
Thumbnails
Contents