Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)

Forradalmak kora - Papp Barbara: Történelmi kószálások Cini budapesti regényeiben

leírása) is egyezik. Amennyiben elfogadjuk, hogy Karinthy évekkel a Budapesti ősz megjelenése előtt írt regénye, az Epepe 1956 Budapestjéről szól, úgy talán már nem is hiányoljuk annyira Páhy állásfoglalásait. Ugyanis Epepe városa a tévedésből oda érkező nyelvész számára a tömény borzalom és érthetetlenség jelképe, a bezártságé és a kiszolgáltatottságé, ahol egy Budai - nomen est omen - sohasem érezhette otthon magát, ahonnét mindig elvágyódott, bár jutott neki az ennivalóból, és az uniformisban felvonuló, transzparenseket hordó gyermekek és felnőttek elég szórakoztató látványt nyújtottak ahhoz, hogy ne kelljen unatkoznia. Epepe városának és Budapestnek a lakói tehát fellázadtak, harcaikat azonban hamarosan leverték. Budai vagy Páhy mindössze átkísértek minket a városon, megmutatták a forradalom szereplőit, helyszíneit - és ezzel kézzelfogható közelségbe hozták az abszurd uralmát, a megdöntésére irányuló sikertelen kísérletet.

így a Bwiapesti őriben kirajzolódnak előttünk 1956 októberének alakjai, típusai. A tömeg szinte mindegyik tagját láthatatlan - korántsem mindig tudatosan érzékelt - erő vezette-húzta az események központja felé. Az általános elégedetlenség és változtatási igény teremtette meg az egységes indulatokat és együttes megnyilvánulásokat. Valami ritkán tapasztalt emberiesség és egymásra figyelés tanúi lehetünk, mely iránt tisztelettel kell viseltetnünk: lelkes honleányok ételt hordtak a harcolóknak, az utcán heverő pénzadományokhoz senki nem nyúlt, mint

55 Karinthy Ferenc, 1993.1. k. 1967-1969.

437-438. old. (1969. augusztus 8.)

ahogy a betört kirakatüvegek mögött lévő árukhoz sem. Önkéntes véradással járultak hozzá a sebesültek gyógyulásához, az elesettek tetemét virággal borították, emlékükre és tiszteletükre gyászkarszalagot viseltek. A harcok bizony veszteséget és fájdalmat is bőséggel hoztak. Fiatal lányok tetemei, jajgató asszonyságok és meglőtt ifjak között vezetett a szemlélő útja. Fel-felbukkantak bizonyos antiszemita élű kiszólások (melyeket a regénybeli tömeg legtöbbször leintett) , és megjelentek a vadállati ösztöneiket nem fékező, könyörületet nem ismerő elemek, akikre nem hatottak a bölcs érvek. A kószáló érezhetően megborzongott a valóban iszonyatos kegyetlenségek láttán: Karinthy Ferenc A^ö/ojában a magyarság örök szégyenének nevezte, hogy a 10 napnyi, egy pillanatnyi viszonylagos szabadságban eltöltött idő alatt elkezdtük gyilkolni egymást.55 A nép hivatalos - régi és új - vezetői többnyire tehetetlenül figyelték az eseményeket, az amerikai tudósítók csupán buzgón jegyzeteltek, a segítségül hívott fegyveresek viszont kíméletlenül az emberek közé lőttek. Az egységes őszi tömeg végül feloszlott, közülük tízezreket vetett ki magából az ismételten megtépázott Budapest.

Budapest ugyanis éppúgy él, lélegzik ebben a regényben, mint a Budapesti tavaszba. Azon a bizonyos októberen a mű szerint a budapesti utcákat lelkesen kiabáló, valami mást akaró nép özönlötte el. A „mellékutcákból egyre újabb csoportok özönlöttek az áradatba,” 6 a pesti terek fiatal hangokkal és reménységgel teltek meg. Azonban nem maradhatott sokáig békés a

56 Karinthy Ferenc, 1982. 59. old.

361