Utazás Karinthyából Epepébe I. - Budapesti Negyed 64. (2009. nyár)

A református kollégiumtól Ferencvárosig - Lugosi András: Cipőcsokor – avagy az asszimiláció rejtélyes szálai

nagyszülei alkották a család első Budapes­ten élő generációját. Az esküvőjüket pedig tarthatták valamelyik fél szüleinek vidéki lakóhelyén is, arról nem is beszélve, hogy esetleg maguk is csak a házasságkötést kö­vetően költöztek Pestre. Engel Linát vi­szont megkeresztelkedésekor pesti szüle­tésűként regisztrálták, amiből úgy tűnt, hogy szülei legkésőbb 1851 augusztusában már biztosan Pesten laktak. így azzal, hogy a szülők nem Pesten kötöttek házasságot, úgy tűnik, elvesztettük a lehetőségét an­nak, hogy Karinthy Frigyes anyai dédszüle- it megismerjük. Egy esketési jegyzékből, mint ahogy a Karinthi-Engel házaspár ese­tében is történt, kiderül mindkét fél szüle­tési helye, lakóhelye, szüleinek neve, lakó­helye és az édesapák foglalkozása. Ezekből az információkból kiindulva már folytatni lehet a keresést. Mivel azonban a Stern­berg-, illetve az Engel-szülőknek sem a ne­vüket, sem az illetőségüket nem lehetett megállapítani, ezen a nyomon már nem le­het tovább haladni. De az igazi fekete leves még csak ezután következett, mert a szüle­tési anyakönyv újabb meglepetéseket tar­togatott számomra. Nemcsak annyi tör­tént, hogy 1851. augusztus 13-nál nem találtam meg Engel Karolinát, de egy pár héttel későbbi időpontnál megtaláltam öccsét vagy - hirtelen most már nem is tu­dom - bátyját, Engel Emilt, aki nem csalás, nem ámítás, 1851. szeptember 6-án szüle­tett.65 Ezután úgy okoskodtam, hogy mivel az esketési jegyzék 1878-ban Engel Linát 28 évesnek mondja, ezért nyilván 1850-ben es BFL XV.20 A 25 A Pesti Izraelita - Neológ Egyház születési anyakönyve. 349/1851 fsz. (1851.09.06.) született ugyanazon a fentebb már többször említett napon, hiszen annak fel- tételezése, hogy 1886-ban nemcsak a szü­letési évét, de a saját születésnapját is té­vesen diktálta volna be, már felettébb abszurdnak tűnt számomra. De Engel Linát az 1850-es évnél sem tartalmazza az anyakönyv, sem augusztus 13-án, sem más napon. Végigtekertem az összes filmteker­cset 1836-tól majdnem addig az időpontig, amikor már Engel Lina gyermekei szület­tek, de ővele csak anyaként találkoztam a bejegyzésekben. Szülei házasságkötése után tehát az ő pontos születési időpontja is homályba vész. A születési időpontra vonatkozó részleges amnéziát Frigyes fia élteti majd tovább, tehát azt mondhatjuk, hogy ennek szinte hagyománya lett a Karinthy családban. Az Engel-Sternberg házaspár esküvőjének és Lina lányuk születésének a pesti anyakönyvekben való hiánya ugyanakkor felveti annak lehető­ségét is, hogy Engelék házasságkötésük és Lina lányuk születése után költöztek csak a fővárosba. Próbáljuk meg legalább másik célkitű­zésünket megvalósítani, nézzük meg, sike­rül-e legalább Engel Dávid pontos foglalko­zását megismernünk. Emil fiának szü­letésekor azonban ezt nem rögzítették, ahogyan 1855-ben született Heléna lánya regisztrálásakor sem. 6 Ezután azonban kö­vetkezett két olyan fiú, akiket már csak azért sem tarthat számon az emlékezet, mert hamar meghaltak. Gyula 1856. no­vember 12-én született,67 Zsigmond pedig 66 BFL XV.20 A 25 291/1855 fsz. (1855. 05. 04.) 67 BFL XV.20 A 25 708/1856 fsz. (1856.11.12.) 86

Next

/
Thumbnails
Contents