Utazás Karinthyából Epepébe I. - Budapesti Negyed 64. (2009. nyár)
"ifjúság, szerelem" - Rózsafalvi Zsuzsanna: Ki is volt Judik Etel?
1900-ig Vaszary hercegprímás titkára. Kohl 1893-ban, a hercegprímás elleni merénylet alkalmával saját sebesülése árán mentette meg Vaszary életét. 1900-tól világi pap, esztergomi mesterkanonok, majd Rómában püspökké szentelték. 1908-tól komáromi, 1918-tól esztergomi főesperes. Török Imre tehát helyesen említi Vaszary Kolos nevét, mint akihez bejáratos volt Bakits. A budapesti királyi ügyészség a kommunista magatartás vádját nem tartotta indokoltnak, és nem emelt vádat Laki Bakits János ellen a következőkre hivatkozva: „A nyomozás során megállapítottam, hogy laki Bakits János 1917—1918-ig titkári minőségben a Mezőgazdasági ipari vállalatnál volt, azelőtt különböző megbízásokat bonyolított le, amiért honoráriumot kapott és abból élt. Jelenleg magánzó, hozzátartozóinak segélyéből tartja fenn magát.” S ez a segély talán a Karinthyaktól kapott pénzösszeg lehet, mellyel a család az életben maradt két gyermeknevelését „segítette”. Laki Bakits közismert kapcsolatai láttán ez a zárszó talán nem is meglepő, az azonban igen, hogy elsőszülött gyermeke részben ismétli sorsát. Bakics Gábort alig harminc év múltán nyolcadik alkalommal ítéli börtönbüntetésre a bíróság, legutóbb vendéglőben elkövetett lopásért.63 Karinthy és Judik Etel Karinthy A színésznő című írásában még a színpadról eltűnt Judik Etelt keresi, azonban ha hihetünk Harmos Ilonának, a játszása BFLXXV.27.b 502/1957. 64 Kosztolányi Dezsőné, 2004. 36. old. si lehetőség és szerződés nélküli színésznő 1911-ben találkozik Karinthy Frigyessel a New York kávéház karzatán.64 Karinthy még ugyanebben az évben, 1911-ben a Nyugat második számában közzéteszi Esik a hó című novelláját, mely egy év múlva az azonos című kötetben is megjelenik J. E. asszonynak ajánlva - nem véletlenül. A novella elbeszélője szerelmes egy színésznőbe, akinek rajongóival önkéntesen száll harcba, s hűti le rajongásukat a tiszta, frissen esett hóval. Karinthy 1912 májusában - Gajdó Tamás datálása szerint május 11-e körül - szökteti el a színésznőt a gyanakvó férj elől. Harmos Ilona még a körülményeket is elbeszéli: előadás után, a színházi süllyesztőn keresztüljutottak ki az épületből a pályaudvarra, ahonnan egyenesen Németországba utaztak.65 Karinthy táviratban értesítette Brázay Emilt, a Pesti Hírlap és a Pesti Napló berlini tudósítóját, aki segített Karinthyéknak németországi életüket megszervezni. Brázay így emlékszik vissza a találkozásra: „Autótaxin robogtunk az Oranien-burger Tornál levő lakásomig, s még az úton megtudtam, hogy Karinthy Frigyes megszöktette Judik Etelt, kiről tudtam, hogy többgyerekes anya, egy Bakii Gyula66 nevű ügynök neje, aki revolvertől a kezében napokon át üldözte, halálra kereste intit, [Brázay Emil kiemelései.-R.Zs.] le akarta puffantani, ahogy már az ilyen felbőszített féltékeny tigrisek szokták. így került Karinthy Berlinbe. Néhány napig bútorozott szobám vendégei voltak, míg lakást találtak. Egy háromszobás bebú65 Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona/, m. 43. 66 Nem Bakii Gyula, hanem Laki Bakits János. 200