Utazás Karinthyából Epepébe I. - Budapesti Negyed 64. (2009. nyár)

"ifjúság, szerelem" - Eisemann György: Steinmann

alapvető vonását. Egy egész világrend-vízió - nevezzük episztémének - fejeződik ki abban, miszerint léteznek olyan pontok a nyelvben (egy kultúra centrumaiként), melyekben anyag és szellem, matéria és értelem, jel és jelentés konszenzuálisan találkozhatnak egymással, együttlétük megkérdőjelezhetetlenül, pontosabban általánosan belátott alapelvként kerül társadalmi elfogadásra. Ilyen esemény a szimbólumhasználat. A modernitás ezért paradox módon akár merőben konzervatív periódusként is számon lenne tartható „előzménye” és „következménye” között — ahogy Paul de Man egy ritka historizáló pillanatában elhelyezi a korszakot.3 Konzervatív periódusként, azaz visszalépésként a romantikus nyelv dekonstruktív —önnön szemioló- giájától elszakadó - retoricitásához képest, melyet eszerint kevésbé a modernség, inkább annak utómodern-posztmodern radi- kalizálása lehet képes újra termékenyen allegorikus távlatra helyezni. De Stein- mann alakját illetően, az általa használt és az őt elbeszélő nyelvben az anyag és a jelentés viszonya (mint a Gadamertől is sokat emlegetett görög emlékeztető cserépdarabok4) kiiktathatatlanul szimbolikus relációt képez. Ezáltal a novella olvasatának legelső tapasztalata, hogy a név és a szimbólum nyomatékosan kiemelt össze3 Lásd De Man, Paul: Lyric and Modernity. In: Uő.: Blindness and Insight. Routledge, London, 1983. 166. old.

4 Vő. Hans-Georg Gadamer: A szép aktualitása. In: Uő.: A szép aktualitása. Válogatta és kontrollfordította: Bacsó Béla. T-Twins, Budapest, 1994. 51-52. old. Ford.: Bonytiai Gábor.

5 Vő. Györffy Miklós: Kafka és Magyarország. Alföld, 2008/8. 76-85. old. A tanulmány Kobi Freund

kötésével a szöveg poézise ellenállni látszik minden allegorizáló távlatnak. Vagyis újraértelmezésének aktualitását éppen egyfajta inaktualitás reflektálása és kidomborítása eredményezheti. A szöveg nem cö- vekelhet le természetesen saját hatástörténetében, de módjában áll egy bontakozó tendenciával szemben tiltakozóként felvezetni magát. Ez a tiltakozás így már-már az abszurditás szemantikáját vetíti elénk - nem véletlen Franz Kafka érdeklődése Karinthy e műve iránt.5 Ezért természetesen nem valamilyen önmagát túlélt nyelvi formának az avítt rögzítéséről van szó, inkább egy olyan eleven és hatni képes szövegről, mely viszont éppen azzal az érdekes mozdulattal bucskázik át saját nyelve történeti feltételeiből egy másik feltételrendszerbe, hogy eközben eljátssza a változásra adott célzott és sorozatos nemet mondás játékait. A novella modern nyelvisége úgy válik utómodern és posztmodern horizonton is megszólalóvá, ahogy „konstatíve” elutasítja az ilyen megszólalás lehetőségét. Nemet mond a saját jövőjére, de mégis reflektál recepcióbeli sorsára. Névés szimbólum kötődése benne olyan, mint a kőbe vésett írás és a felhangzó szó kapcsolata. De nem egy sírfeliratéhoz hasonlíthatóan, ahol a kőbe vésett írás olvasója „ad hangot” az emléknek- Paul de Man egy közismert megjegyállítására hivatkozik, miszerint „Kafka Aöra/rám-parabolája, amely a Klopstockhoz 1921 júniusában írt levelében olvasható, felhasználta Karinthy Tanár úr fóremjének, közelebbről a Jó tanuló telel, A rossz tanuló felel és a Röhög az osztály című írásoknak bizonyos elemeit, éspedig annak nyomán, hogy Kafka asszisztálásával Klopstock lefordította németre Karinthy művét."

152