Házak, lakások, emberek - Budapesti Negyed 63. (2009. tavasz)
A polgári lakás: ideál és valóság - Gábor Eszter: A polgári lakásigények mélyrepülése – az egyszobás cselédszobás lakás
a belterületen is részben hasonló pozíciójuk volt. A „jobb házakban” a kétszobás lakások az udvari, míg a nagyobb lakások az utcai frontra kerültek. Háromszobás lakás csak ritkán, kivételesen kapott udvari elhelyezést. A köztisztviselőtől elvárták, hogy hivatalához méltó körülmények között — legalább háromszobás lakásban - lakjon, és amennyiben nem kapott szolgálati lakást, a megfelelő lakás bérléséhez, fizetése kiegészítéseként, lakáspótlékot is kapott. A háromszobás lakás, mint minimális polgári követelmény, annyira általános volt, hogy Szabóné Nogál Janka (a Divatszalon című lap szerkesztője) Házi Kincsek című örökbecsű kötetében a „lefokozott igényű” lakást háromszobásként írta le. Ennél kisebbről nem is beszélt.3 Gyáni Gábor Weis Istvánt idézve írta: „Legalább három szobás lakás. .. szinte kivétel nélkül szabály volt ahhoz, hogy valakit középosztálybeli embernek tartsanak.”4 Természetesnek tekinthetjük tehát, hogy a dualizmus idején épült belterületi bérházak utcai frontjára csak három- vagy annál több szobás lakásokat építettek. A nagy lakásokra vonatkozó keresletet kielégítette a magánvállalkozás. A századfordulón a kislakások túlzsúfoltsága és a hajléktalanság megjelenése miatt a városi és az állami hatóságok úgy ítélték, hogy a kislakásépítések terén — de csak ott - az igények kielégítésébe be kellene avat3 Szabóné Nogál Janka: Házi Kincsek, hasznos ismeretek tára. Második bővített kiadás. Budapest, 1903. Hornyánszky, 43-44. old. 4 Weis István: A mai magyar társadalom. Budapest, 1930.117. old. Idézi Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. A társadalmi térhasználat Budapesten kozniuk. Több kisebb méretű építkezés után Bárczy István polgármestersége idején, 1909-1912 között valósult meg (külföldi bankkölcsön igénybevételével) a nagyszabású városi lakásépítési program, amelynek keretében összesen 7500 lakást építettek.5 Az új lakások jelentős része egy- szoba-konyhás volt, és telepszerűen épített földszintes és egyemeletes bérházakban kapott helyet. Ezekbe szerény anyagi lehetőségű bérlőket, elsősorban ipari munkásokat költöztettek. Ilyen telep épült a Százados úton, a Mihalkovics utcában stb. - a telepek az elmúlt évtizedekben eltűntek. Épültek továbbá többemeletes bérházak is - elsősorban a tisztviselők számára. Voltak közöttük egyszerűbbek a külső területeken, és igényesebbek a város belső területén; ezek szerényebbek voltak ugyan az akkor dívó ún. „bérpalotáknál”, de kielégítették a középrétegek igényeit (például Margit körút 64., Üllői út 119., Üllői út 121. stb.). Ez utóbbi csoportba tartozó házakban kettő-, három- és négyszobás lakások épültek, közülük egyik sem udvari tájolású, és volt fürdőszobájuk is. A tízes évek elején épült többemeletes városi házak ma is állnak, és lakottak. Az első világháború előtti években oly mértékben evidens volt a polgári, hivatalnoki réteg számára a minimálisan háromszobás lakás, hogy a városi hatóság kislakás-építési akciójának keretében építte(1870-1940). Budapest, 1999.153. old. 5 Schuler Dezső: A hajléktalanság kérdése a székesfővárosban. (Statisztikai közlemények 76. kötet) Budapest, Székesfőváros Statisztikai Hivatala, é.n. 53. old. 94
