Házak, lakások, emberek - Budapesti Negyed 63. (2009. tavasz)

Eszmék és látásmód - Kassák Lajos: Angyalföld

emlékek, de néha azért felütik a fejüket és szétpattannak, mint a feslő virágbimbók. De különös gyorsan lehervadnak ezek a virágok s nehéz mérgező illatokat hagynak maguk után. Az ember hirtelen és oktalanul földühödik s minden erejével belekapaszkodik a bakancsok fűzőszíjába.-Az isten bizonyára még alszik, örökre elaludt fölöttünk!

Hangosan fölnyög. A szíj elszakadt. Földhöz vágja a bakancsot.

Kicsapódik az ajtó, egy sovány, nagyorrú öregasszony fordul be a szobába:- Már megint úgy csinál, mintha a sajátjában volna! Mondtam már, menjen a pokolba, ha nincs nyugodalma ebben a lakásban. Az már igaz, hogy nagyon kinyíltak a szemei.

Az ember megvető pillantással végigmérte az asszonyt.- Mondtam már, hogy ne jöjjön be ide úgy, mintha lovak és tehenek közé törne be az istállóba. A civilizáció mindenkire kötelező.

Az asszony betette maga mögött az ajtót, a nagyorrát úgy fölemelte a levegőbe, mintha valami titok után szimatolna.- Már megint dohányzott valamelyikük!- Dehogy - mondta röhögve az öregember—, málnát szüreteltünk az éjszaka, annak a szagát érzi.- Nem engedem, hogy tönkretegyék a falaimat! Nem elég, hogy ilyen olcsóért hagyom itt penészedni magukat, de bizony még ezt a kis holmimat is tele engedem füstölni! Én vagyok az úr a házban s akinek nem tetszik ez a rend, azt vigye az ördög!-Csönd, mert rugók - kiáltott közbe a hintáslegény a negyedik zsákról.

Az asszony már egészen nekivadult:- Kisöprüzlek valamennyieteket, vagy talán szamaritánus vagyok én, hogy itt gyámolítalak benneteket ebben a lyukban?!- Gyújtsa föl - szólt közbe megint az öregember s már megint a bakancsaival kínlódott.

Az asszony egész testével feléperdült. Eltökélte, hogy a gyalázkodó szavaival most egyszerre agyonüti a másikat, de megnémult, a lélegzete is elakadt.

Kívülről valaki erősen és szigorúan kopogott az ablakon.- Oh, óh, ki lehet ez már megint ilyen korán - nyöszördült föl az asszony s egyhelyben állva maradt, hirtelenében nem tudta elhatározni magát, hogyan viselkedjen a kintlevővel szemben.

Újra rázörgettek az üvegre.- Ezt már ismerem - mondta az asszony. - Hogy vitt volna el benneteket az ördög, cudar naplopók. Már megint miattatok zaklatnak. -S összecsuk- lottan, egyszerre százesztendővel öregedetten csoszogott az ajtó felé.

235