Házak, lakások, emberek - Budapesti Negyed 63. (2009. tavasz)
Eszmék és látásmód - Granasztói Pál: Vallomás és búcsú
kitakarított lakáson a túlsó végében lévő fürdőszobába. Később, amikor megnősült, elköltözött, én aludtam ott, és én is így vonultam át a lakáson; ruhaszekrényem az előszobában volt, asztalom, könyvespolcom egyáltalán nem volt, apám egyik fiókjában tartottam a holmimat. Mindketten, a bátyám és én is később már hontalanokvoltunkanagy lakásban, mert azt elsősorban a rendelésre és a vendégfogadásra rendezték be, tartották készenlétben, még a húgom szobáját, a volt gyerekszobát is, mert itt fogadta barátnőit, majd „gavallérjait”. A hatalmas lakásban tulajdonképpen csak három, legfeljebb négy személynek volt hely, a személyzeten kívül, akik egy udvari szobában aludtak. Délelőtt, a kitakarítás után az egész lakás egybe volt nyitva, a kitárt ajtókon át végig lehetett látni a szobasoron. Egyik végében, a rendelőben, apám díványa látszott, ahol éjjel bátyám, majd én aludtunk, és ahol nappal apám mind gyakrabban feküdt hanyatt, elgondolkodva - felette a kép, a tóparti alkonyat a sárga felhőkkel, amit bátyám egyszer megfordított. Másik végében látszott a hálószoba, középen az egymás melletti, két ággyal, felettük egy Guido Reni-Madonna teljes nagyságú másolata. A nap délfelé besütött, de egy porszemet sem lehetett látni, s minden tárgy a helyén volt, hiszen hajnaltól délig folyton takarítottak, s ősszel, tavasszal, ünnepek előtt még többnapos nagytakarítások is voltak. Ilyenkor többnyire üres is volt a lakás; apám a kórházban, mi, gyerekek az iskolában, anyám a boltokat járta. Csak a kocsik zaja, robogás, tülkölés hallatszott a forgalmas utcáról. Ebédnél becsukták az ajtókat, és délután már így maradtak. Beteget, idegent a várószobába vezettek, és bejelentették, de rokon, jó barát bejelentés nélkül jött be az ebédlőbe, az úriszobába, csak éppen bekopogott. A hálószobába még a közel állók sem mentek be, legfeljebb betegség idején. Valahányszor új szobalányt fogadtak, anyám hosszasan, aprólékosan oktatta ki: minek hol a helye, mit, mikor, hogyan kell csinálni, kit hogyan kell fogadni, bejelenteni, a telefonba, ha szól, mit kell mondani. A telefonnal azonban néha zavarok támadtak a cselédek tudatlansága miatt. így pl. volt egy Viki nevű, igen korlátolt szobalányunk, nem is maradt soká, aki minden kioktatás ellenére, valahányszor a telefon szólt, és a telefonban kérdezték, ki beszél, ezt felelte: „Itt Viktória beszél.” Ez még kisebb baj volt, ha otthon voltunk, mert integettünk neki, vagy elvettük tőle a kagylót-de ha nem voltunk otthon, a telefonáló többszöri próbálkozás után abban a hiszemben, hogy tévedésből a Viktória gőzmalmot, vagy biztosítót hívja, abbahagyta a hívást. Gyerekkoromban ismerősöknél, rokonoknál is többnyire ilyen öt-hat szobás háztartásokat láttam, szakácsnéval, szobalánnyal, és azt hittem, ez általános szokás. Később megtudtam, vagy tapasztaltam, hogy vannak ennél nagyobbak, de még mindig polgári háztartások, belvárosi bérlakások218
